Kétoldalú kapcsolatok

Kapcsolatok

Oldalak

2016. február 23., kedd

Nagyköveti interjú az Új Emberben

Az Új Ember katolikus hetilap február 28-i számában olvasható Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet interjúja: "A legfontosabb, hogy Magyarországról beszéljek".
 
 

2016. február 18., csütörtök

Március 3. – Mindszenty emlékmise Rómában


Az idén március 3-án 18 órakor emlékeznek meg tisztelői Isten Szolgájáról, Mindszenty József bíborosról a szokásos helyszínen, egykori címtemplomában, a Santo Stefano Rotondo-templomban.


A korábbi évek gyakorlatától eltéről időpontot az idei évforduló indokolja: aznap lesz 70. évfordulója, hogy Mindszenty bíboros birtokba vette római címtemplomát, a magyar emlékekben gazdag “Kerek Szent István templomot”.


Az idei szentmise főcelebránsa Mons. Angelo Acerbi érsek úr, korábbi budapesti nuncius lesz.

A megemlékezés szervezői:

Római Magyarok Közössége

Magyarország Szentszéki Nagykövetsége

Pápai Magyar Egyházi Intézet

Szent István Alapítvány

Pápai Német-Magyar Kollégium

2016. február 4., csütörtök

Pályázati felhívás: Pápai Akadémiák Díja 2016 – keresztény humanizmus a művészetben

Közzétették a „Pápai Akadémiák Díja” éves pályázati felhívását. Az idei Díjat a Pantheon Virtuózainak Szépművészeti és Irodalmi Jeles Pápai Akadémiája (Pontificia Insigne Accademia di Belle Arti e Lettere dei Virtuosi al Pantheon) hirdette meg, a tíz, más-más területen működő pápai akadémia közötti rotációnak megfelelően.
Ennek megfelelően a 2016-os Díjat irodalmi és szépművészeti kategóriában ítélik majd oda egy fiatal művésznek, illetve intézménynek, a keresztény humanizmus és annak művészi kifejezése terén kifejtett jelentős munkássága elismeréseként.
Pályázhatnak:
·         25-39 év közötti fiatalok az irodalom, a költészet, a zene különböző területeiről;
·         20 évnél fiatalabb intézmények, melyek az irodalom, a költészet, a zene területén fejtenek ki képzési-nevelési tevékenységet.
A pályázatnak tartalmaznia kell (célszerűen olasz nyelven):
·         Egyéni pályázók esetében: pályázati levél a művészi szakmai pályafutás összefoglalásával, életrajz, publikációk, kották, zenei felvételek;
·         Intézmények esetében: alapszabály másolata, az elmúlt egy évtizedben kifejtett szakmai tevékenység dokumentációja.
A pályázatot 2016. május 14-én délután 14:00 óráig lehet eljuttatni a Pápai Akadémia címére: Via della Conciliazione 5, 00120 Città del Vaticano.
A pályázatokat az akadémia tagjai bírálják el, akik a Díjra jelöltek listáját a Pápai Akadémiák Koordinációs Tanácsa elé terjesztik, majd a végleges döntést a Szentatya hozza meg.
A Pápai Akadémiák Díja 20.000 (húszezer) euróval jár, amit azonban megosztva is odaítélhetnek.
A Pantheon Virtuózainak Akadémiája a Szentszék szépművészeti és irodalmi akadémiájaként a XVI. század óta működik. Minden idők legnevesebb, Rómában alkotó művészeit tömörítette, akik a XVII. századtól kezdve a Pantheon oszlopcsarnokában tartottak időszaki kiállításokat (innét az olasz elnevezése). Célja a keresztény irodalom és az egyházművészet tanulmányozása és előmozdítása, a művészek lelki képzése. Tagjai világhírű építészek, filmrendezők, képzőművészek, festők, szobrászok, zenészek, költők és írók. A pápa nevezi ki őket, létszámuk legfeljebb 50 fő lehet, és 80. életévük betöltésével „emeritus akadémikussá” válnak. Rajtuk kívül létezik a „tiszteletbeli akadémikusok” kategóriája is, amelynek haláláig tagja volt a jeles magyar festő, Hajnal János is. A Pápai Akadémiák a Kultúra Pápai Tanácsa felügyelete alatt működnek.
A 2016-os Pápai Akadémiák Díja pályázati felhívása elérhető olasz és angol nyelven.

2016. február 3., szerda

Pápai ajándék Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén


Kevéssé ismert kedves hagyomány, hogy a Szentatya Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe (Urunk Bemutatása – február 2.) alkalmával egy általa megáldott gyertyát küld ajándékba az új nagyköveteknek, akik nemrégiben nyújtották át megbízólevelüket.

 
Az idén Dr. Habsburg-Lotharingiai Eduard magyar nagykövet is ebben a megtiszteltetésben részesült. az Angelo Becciu érsek, államtitkár-helyettes által továbbított szentelt gyertya egyik oldalán Ferenc pápa képe, a másikon a szentév emblémája látható.
 

2016. február 1., hétfő

Nagyköveti látogatás a Római Kúria hivatalaiban


Több jelentős találkozót bonyolított le az elmúlt napokban Dr. Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet a Vatikánban.

A Családok Pápai Tanácsánál tett látogatása során a nagykövet bemutatta Vincenzo Paglia érsek számára a magyar kormány családpolitikáját. A pápai tanács elnöke szívesen emlékezett vissza tavaly november 5-i budapesti látogatására, mikoris felszólalt a Budapesti Demográfiai Fórumon. Az eseményre Ferenc pápa is külön üdvözletét küldte. A fórumon vatikáni részről Mons. Carlos Simón Vazquez vett még részt, akinek előadása itt olvasható. Paglia érsek beszéde itt szintén elérhető.
A Keleti Egyházak Kongregációjánál tett látogatás során Leonardo Sandri bíboros méltatta a Magyar Görögkatolikus Egyház társadalmi szerepvállalását.

A Vándorlók és Útonlevők Pápai Tanácsánál Antonio Maria Vegliò bíboros előtt a nagykövet ismertette a migrációs helyzet magyarországi vonatkozásait és a magyar kormány álláspontját. Egyetértettek, hogy európai szintű problémáról van szó. Szóba került a romák integrációjának kérdéskörében szervezendő nemzetközi konferencia témája is.

A Kultúra Pápai Tanácsánál tett látogatása során a nagykövet és Gianfranco Ravasi bíboros a lehetséges együttműködési területeket tekintették át.
Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet és Gianfranco Ravasi bíboros
(fotó: PCC)