Mindszenty bíboros megítélésének "kettőssége"

 

Mons. Angelo Acerbi nuncius
(fotó: Ondrej Cukan)

Hetvenedik évfordulóját ünnepeltük március 3-án annak, hogy Mindszenty József hercegprímás birtokba vette bíborosi címtemplomát, a Santo Stefano Rotondót. A magyar közösség és kedves vendégei megindultan követték a szertartást és hallgatták Mons. Angelo Acerbi beszédét, aki a meglehetősen hideg templomban összegyűltek közül talán egyedüliként mondhatta el magáról, hogy személyesen találkozott Mindszenty bíborossal. A mise végén Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke olvasta fel a könyörgést a boldoggá avatásért.

Az utóbbi napokban évtizedek óta először vettem ismét kezembe Mindszenty bíboros 1974-ben kiadott Emlékiratait. Olyan könyv volt az, ami akkoriban mindenkit megindított és szüleim baráti körében minden családi könyvtárban megtalálható volt. A könyvben a száműzött bíboros előadja, hogyan látja szeretett hazája történéseit, saját kirakatperét és bebörtönzését, s hogy miért tette azt, amit tett. Átolvasván rájöttem, hogy főként egy politikai természetű írásról van szó, mely a történelemről, az eseményekről, a struktúrákról szól. Kevés olyan része van, ahol a bíboros saját lelki életéről, Isten-kapcsolatáról ír. Az a néhány részlet azonban – például amikor leírja, mit jelent a zsoltározás egy börtönbe zárt ember számára – mélységesen megérintett engem. Bennük nem csupán a „Mindszenty-üggyel”, nem csupán „a problémával” találkozik az olvasó, hanem egy emberrel, aki az életszentség útján halad.

Talán éppen ez a bíboros alakjának egyik központi problematikája. Lelki mélységét mintegy elhomályosította a politikai helyzet drámája, melynek közepette élete zajlott. Ennek következtében bárki, aki Mindszentyről beszélt, választani kényszerült két tábor között. Voltak, akik benne a problémát látták, aki létével és tetteivel akadályát képezte az „Ostpolitik” főszereplői közötti valódi, gyümölcsöző párbeszédnek, Agostino Casarolival az élen. Mások ellenben ezt a közeledést tekintették teljesen elhibázottnak és Mindszentyre mint az „egyedüli igazra” néztek fel, akit feláldoztak holmi „langyos kompromisszumok” jegyében. Nos, nyilvánvaló, hogy ezen megközelítés kettősségében nem marad sok helye a lelki dimenziónak, az életszentségnek.

Manapság, amikor más földrészeken újra jelentkezni látszik ugyanez a problémakör, célszerűnek tűnik felidézni Franz König bíboros mondását: „Mindkettőre szükség van – a tárgyalásokra és a vértanúkra is”.

Az Egyház számára ugyanis nagy jelentőséggel bír a lelkipásztori munkájához, szentségi életéhez ekkleziológiai értelemben elengedhetetlen struktúrák megóvása. S hasonlóan nagy jelentőséggel bír a vértanúk helytállása, akik készek börtönbe menni, szenvedni és meghalni a hitért.

Nincs értelme szembeállítani e kettőt, sem a múltban, sem a jelenben. Más szóval, nem kell kizárólagosan elköteleződni vagy „Mindszenty mellett” vagy pedig „az Ostpolitik mellett”.

A kirekesztés ugyanis nem „katholon”, azaz katolikus. Az Egyházban mindenkinek helye van.

Habsburg-Lotaringiai Eduard, nagykövet

 

Imádság Mindszenty bíboros boldoggá avatásáért
(fotó: Ondrej Cukan)

 

A Mindszenty-mise résztvevői
(fotó: Ondrej Cukan)