Kétoldalú kapcsolatok

Kapcsolatok

Oldalak

2018. február 10., szombat

A felújított római magyar sírok megáldása


A magyar máltai lovagok sírboltja
Felújításukat követően február 10-én került sor az Örök Város központi temetőjében, a Veranóban található három magyar sírbolt megáldására. Németh László olaszországi magyar főlelkész kezdeményezésére, a Római Magyar Nagykövetség finanszírozásával megtisztították a sírköveket, pótolták a hiányzó feliratokat, rendezték környezetüket, valamint tisztázták a kezelői jogokat.



A római magyar közösség sírboltja
Az 1960-as években a Római Magyar Egyházközség és az akkor emigrációban működő Magyar Máltai Lovagok Szövetsége Kállay Kristóf kezdeményezésére kettős sírhelyet vásárolt a Campo Verano temető ún. „idegenek parcellájában”. Az egyik sírbolt a Rómában élő magyar máltai lovagoké lett, a másikba temetkeznek azóta is a római magyarok. Köztük nyugszik Kovách Angelus kapucinus, korábbi magyar főlelkész és Apor Gábor volt szentszéki követ, majd máltai lovagrendi nagykancellár is. Egy ideig itt őrizték Kállay Miklós volt miniszterelnök hamvait is, mígnem 1993-ban fia, Kristóf haza nem vitette a kállósemjéni családi sírboltba. A harmadik sírboltba a Római Magyar Akadémia két egykori ösztöndíjasa lett eltemetve, Kovács Lajos pap és Göbel János Árpád zalaegerszegi festő, akik a két háború között római tanulmányaik során hunytak el.


A február 10-i bensőséges ünnepségen a római közösség és magyar intézmények, valamint a magyar máltai lovagok képviselői együtt emlékeztek meg az elhunytakról. Beszédet mondott Németh László főlelkész, Puskás István, a Római Magyar Akadémia igazgatója, valamint Szabadhegy Kristóf, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnöke, aki köszönetet mondott a sírokat hosszú évtizedekig gondozó rendtársának, Rabi Józsefnek. Bokor Zoltán atya, a Pápai Magyar Intézet növendéke rövid elmélkedését követően Németh László atya szentelte be a sírokat, melyeken Kovács Ádám Zoltán római és Habsburg-Lotharingiai Eduard vatikáni nagykövet, továbbá Puskás István igazgató, illetve Szabadhegy Péter elnök és Wettstein János kancellár helyezett el koszorút.
A veranói magyar sírok megáldása


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése