Szentszék és a katolikusok a háború utáni világban – centenáriumi konferencia Rómában

A Pápai Történettudományi Bizottság háromnapos tudományos tanácskozást rendezett az I. Világháború végének centenáriuma alkalmából a Pápai Lateráni Egyetemmel és a Római Magyar Akadémiácal együttműködésben, 2018. november 14-16. között. A „Szentszék és a katolikusok a háború utáni világban (1918-1922” (“Santa Sede e Cattolici nel mondo postbellico (1918-1922)”) c. konferencia megnyitójára a Lateráni Egyetemen került sor, Pietro Parolin bíboros államtitkár előadásával.

A bíboros az I. világháború végén a Szentszék és a katolikus Egyház előtt álló főbb kihívásokat elemezve kifejtette, hogy lényegében az azokra kidolgozott válasz tette lehetővé a Szentszék visszatértét a nemzetközi politikai színtérre, illetőleg a katolikusok bekapcsolódását országaik társadalmi-politikai folyamataiba, ami mindmáig meghatározónak bizonyul.

A háborút lezáró békékhez a Szentszék ambivalensen viszonyult – mutatott rá Parolin bíboros –: értékelte a háború lezárását, de hiányolta a szerződésekből a tartós béke előfeltételének számító kiengesztelődés szellemiségét. A pápaság számára a háború végén a legnagyobb kihívást az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnése jelentette, mert noha nem voltak illúziói a belső egyházi helyzet tekintetében, mégis az utolsó magát katolikusnak valló nagyhatalomról volt szó. Ezzel szemben a legtöbb európai államon belül liberális-szocialista és laicista erők kerekedtek felül – nem is szólva a bolsevik veszélyről – melyek a hitnek és az Egyháznak a közéletből való kirekesztésére törekedtek. A Népszövetséghez is vegyes érzelmekkel közelített a Szentszék, érzékelve benne az egyházellenes, liberális és szabadkőműves eszmeiség érvényesülését.



A konferencia megnyitója P. Bernard Ardurával és Pietro Parolin bíborossal

A közélet főszereplőjévé az Egyházzal való kapcsolataikat fokozatosan elveszítő néptömegek léptek elő, s közben meggyengültek az olyan hagyományos közösségek, mint a család. XV. Benedek pápa ezért felismerte, hogy ebben a helyzetben az Egyház legfőbb támaszává az uralkodók és hagyományos elitek helyett ugyancsak a hívők tömegei léphetnek elő – s ez indította el a kereszténydemokrácia fejlődését. Az újjáalakuló nemzetköri rendben a pápa szorgalmazta a keresztény értékek közéleti megjelenítését, a katolikusok felelős állampolgári szerepvállalását, s a politikai hatalom megítélésének fokmérőjévé az Egyház szabadságának biztosítását tette. A pápa elismerte a nemzetek igazságos és jogos törekvéseit, elismerve a nemzet mint természetes közösség erkölcsi és politikai értékét (ti. a hazaszeretet mint a 4. parancsolat kívánalma). A bíboros államtitkár rámutatott, a Szentszék nem hagyta, hogy kihagyják a nemzetközi rend alakításából s az Egyházat a sekrestyékbe szorítsák vissza, ezért az olasz vétót megkerülve a nagyhatalmak nemzeti egyházain keresztül törekedett elveit a béketárgyalások során érvényre juttatni, majd a következő években megsokszorozta diplomáciai képviseleteinek és nemzetközi szerződéseinek számát.

Fejérdy András és Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet
(fotó: Várhelyi Klára)

A tanácskozás harmadik napján Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet mondott köszöntőt. Abból kiindulva, hogy a Római Magyar Akadémia a világháború utáni magyar szellemi újjászületési program gyümölcse, rámutatott, hogy Magyarország Alaptörvénye is „lelki és szellemi megújulást” szorgalmaz a „huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után”. Ezen újjászületés minden korban a kereszténységre épült, melynek eredménye volt az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, de a csehszlovákiai és romániai magyar pártok keresztény-szociális irányultsága is (ennek kapcsán felelevenítette Esterházy János politikai szerepét és a frontról hazatérve papnak álló Márton Áron személyét). A nagykövet idézte továbbá Ferenc pápát, aki szerint az I. Világháború végének tanulsága, hogy a győztesnek soha nem szabad megaláznia a legyőzötteket, s nem lehet úgy békét építeni, hogy a győztes rákényszeríti hatalmát a vesztesre. Végül rámutatott, hogy Magyarország a nemzeti összetartozásról szóló 2010. évi XLV. törvénnyel adott új választ a trianoni traumára, melynek értelmében a fennálló problémákat a minden embert s közösséget tiszteletben tartó szuverén államok egyenrangú együttműködése révén lehet megoldani. Ugyanezt hangsúlyozzák Orbán Viktor miniszterelnök megszólalásai, aki szerint többször bizonyítottuk, nincs miért félni a magyaroktól, ám mindenki jól jár, aki velünk együttműködik, s így a Kárpát-medencét közös erővel Európa legbiztonságosabb és leggyorsabban fejlődő térségévé tehetjük.

A konferencia összefoglaló előadását Fejérdy András, az MTA Történettudományi Intézete és a PPKE HTK munkatársa tartotta. A Palazzo Falconieriben tartott ülésszakon megjelent Walter Brandmüller bíboros, a Pápai Történettudományi Bizottság korábbi elnöke, valamint Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa is. P. bernard Ardua O.Praem, a Bizottság jelenlegi elnöke meleg szavakkal mondott köszönetet a vendéglátásért. Az előadások szövegeit a Pápai Történettudományi Bizottság később külön kötetben jelenteti meg.

P. Bernard Ardura O.Praem, a Pápai Történettudományi Bizottság elnöke
a konferencián (fotó: Várhelyi Klára)

Máltai kitüntetés Magyarország nagykövetének



Fra’ Giacomo Dalla Torre nagymester átnyújtja a kitüntetést
Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövetnek (foto: SMOM)

Habsburg-Lotharingiai Eduard magyar nagykövetnek, többéves diplomáciai munkája elismeréseként Fra’ Giacomo Dalla Torre, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymestere a Pro Merito Melitensi máltai érdemrend nagykeresztje kitüntetést nyújtotta át november 28-án, a Rend római székházában.



Habsburg-Lotharingiai Eduard magyar nagykövet (j)
az uruguayi-i és a szlovén nagykövettel együtt átveszi a máltai kitüntetést.

A méltatás során kiemelték az elmúlt időszakban lezajlott közös programokat: Azbej Tristan, az Üldözött Keresztények Megsegítéséért felelős Államtitkár októberi látogatását, valamint a szíriai magyar régészeti kutatásokról februárban megrendezett konferenciát.

(foto: orderofmalta.int)

Verancsics Faustus és a közép-európai nemzetek közti jó viszony fontossága

„Magyarország és Horvátország sokévszázados közös történelmét számos, mindkét nemzet számára fontos személyiség fémjelzi” – mondta Magyarország szentszéki nagykövete, Habsburg-Lotharingiai Eduard a „Verancsics Faustus európai öröksége” című kiállítás megnyitóján, november 13-án este, a Római Magyar Akadémián.

A Verancsics Faustus életéről és műveiről szóló konferencia résztvevőit köszöntve a nagykövet felelevenítette azt a kort, mely egyszerre multikulturális és többnyelvű volt, ugyanakkor tisztelte a közép-európai régiót meghatározó különböző identitásokat – legalábbis mintegy száz évvel ezelőttig.

Verancsics, avagy horvátul Vrančić, olaszul Veranzio, illusztris példája ennek. Dalmáciában született, majd veszprémi várkapitányként Magyarországon, a közép-európai frontvonalon kellett helytállnia a török ellen. Később az uralkodó magyar titkára lett, vagyis ő felelt a Magyarországgal kapcsolatos politikai ügyekért. Életének ebben a szakaszában az akkori magyar fővárosban, Pozsonyban élt, de megfordult a prágai és a bécsi udvarban is. Később csanádi püspökké nevezték ki, ami azonban a török megszállás miatt csupán névleges cím volt. Élete végén pedig Rómában és Velencében élt.

„Úgy vélem – folytatta Habsburg nagykövet –, hogy Verancsics Faustus emlékének felelevenítése segít tudatosítani a közép-európai nemzetek közti jó viszony jelentőségét. Ez pedig az évszázadok folyamán minket jóban és rosszban elkísérő testvéri kapcsolatok megszilárdítása irányában az első és megkerülhetetlen lépés. Arra is hivatott továbbá, hogy leszámoljon bizonyos előítéletekkel, melyek szerint nemzeteink az idejétmúlt nacionalizmus eszméjének rabjai volnának. Pont az ilyen közös hősök, mint Verancsics Faustus tanúsítják, hogyan lehetünk egyszerre hűek saját nemzeti, illetőleg közép-európai kultúránkhoz, ugyanakkor kapcsolódva ahhoz az egyetemes kultúrához, melynek Róma mindig is csúcsa és forrása volt.”

Az eseményen részt vett Neven Pelicarić, Horvátország szentszéki nagykövete, Puskás István, a Római Magyar Akadémia igazgatója, valamint a kiállítást szervező intézmények, a Zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtár, a zágrábi Nikola Tesla Műszaki Múzeum és a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia képviselői.

A rendezvényen Adriano Papo professzor, a trieszti Adria-Duna Tanulmányi Központ alelnöke az Itáliát, Horvátországot és Magyarországot összekapcsoló dalmát tudósokról és humanistákról szólt. Marija Borić, a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia munkatársa „Verancsics Faustus szellemi távlatai és öröksége” címmel tartott előadást, végül Anja Nikolić-Hoyt, ugyancsak a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia képviselőjeként Verancsics ötnyelvű szótára, a Dictionarium eszmei hátterét taglalta.

Alább közöljük Habsburg-Lotharingiai Eduardnak a kiállítási katalógusban megjelent köszöntőjét.

* * *

Salue / Dio-te salui / Sei gegrust / Zdrav-budi / Egesseges-legy

Mi is lehetne stílszerűbb, mint eme, az ötnyelvű szótárból vett latin, olasz, német, horvát és magyar kifejezésekkel kezdenünk a kor és a közép-európai térség egyik legizgalmasabb személyiségével való ismerkedést.

Már nevének különböző változatai – Faustus Verantius / Fausto Veranzio / Faust Vrančić / Verancsics Faustus – érzékeltetik, hogy egyszerre kötődött több országhoz és kultúrához. Dalmáciában született, az olasz Venetóban tanult, Magyarországon volt jószágigazgató s várkapitány, majd később Csehországban és Ausztriában állt a politika szolgálatában. Mégis főként a tudományok területén emelkedett ki és alkotott maradandót. Találmányaival, melyek legjelesebb példái a kiállításon látható makettek, elsősorban a mindennapi életet, a mezőgazdaságot és a közlekedést akarta megkönnyíteni.

A békéért tevékenykedő feltaláló volt, noha a magyarországi Veszprém várkapitányként vett részt a törökök elleni harcokban. A népet szolgáló tudós volt, noha királyi titkárként a magyarországi politika egyik felelőse volt. Emellett hívő ember is volt, vonzották az etikai kérdések és az Egyház életének javítására törekedett, noha püspökként – jóllehet a török uralom miatt – sosem tette be lábát csanádi egyházmegyéjébe. Hű gyermeke volt szülőföldjének, ahová holtában is vissza kívánt térni, s emellett vérbeli közép-európai is, aki mindenütt otthon érezhette magát térségünkben.

Szívesen gondolok arra, hogy Verancsics Faustus talán épp a Via Giulián sétálgatott, s egy udvariassági látogatásra beugrott eme kiállításnak helyet adó palotába, a mai Palazzo Falconieribe, ahol annak idején a Római Kúria magasrangú tisztviselői laktak. Talán éppen itt születtek meg a Tevere áradásainak megelőzését célzó tervei is.

A Római Magyar Akadémia méltó hely tehát, hogy e jeles személyiségről megemlékezzünk. S illő, hogy emlékezetét közösen ápolja a horvát és a magyar szentszéki követség, amely két nemzetet Verancsics annak idején a Római Kúriában képviselni volt hivatott.

Remélem, hogy a Verancsics európai örökségéről szóló kiállítás hozzájárul közös kulturális és szellemi gyökereink jobb megértéséhez, erősítve ezáltal a köteléket Horvátország, Magyarország, Olaszország és a Szentszék között.

Habsburg-Lotharingiai Eduard
Magyarország szentszéki nagykövete

Kiállítás: „Faust Vrančić európai öröksége”

Verancsics Faustus életét és műveit bemutató kiállításnak ad otthont a Római Magyar Akadémia 2018. november 13. és december 7. között. A horvát és a magyar szentszéki nagykövetség együttműködésében megvalósuló tárlat a Horvát Műszaki Múzeum és a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtár anyagaira épít.

Verancsics Faustus a XVI-XVII. század fordulóján élt jeles horvát-dalmát humanista tudós, műszaki író, feltaláló, nyelvész volt, akinek élete és tevékenysége nagyrészt Magyarországhoz kötődött. 1551-ben született Šibenik városában. Humanista nevelést tízéves korától, Pozsonyban kapott nagybátyjának, Verancsics Antalnak köszönhetően, aki szintén neves diplomata, humanista gondolkodó, esztergomi érsek és Magyarország prímása volt. Később filozófiát és jogot tanult Padovában, 1575-ben pedig a római Szent Jeromos Testvérület tagjává lett. 1578-ban újra áttelepült Magyarországra, a pozsonyi családi házba, ott házasodott meg, s ez volt otthona a következő negyedszázad folyamán, bár hivatása időnként máshová szólította. II. Rudolf király 1579-ben magyar kancellárjává nevezte ki, Verancsics ezidőtájt mélyült el a természettudományi és műszaki tanulmányokban. Valamint ebben az időben pár éven keresztül veszprémi várkapitány is volt, hiszen kezdetben katonai pályára készült, s többek közt ez az időszak is hozzájárult műszaki érdeklődésének kialakulásához.

1594-1598. között Dalmáciában és Itáliában élt és összeghasonlító lexikográfiával foglalkozott, amelynek eredményeként kiadta közel 6000 szavas ötnyelvű (latin, olasz, német, horvát, magyar) szótárát (Dictionarium quinque nobilissimarum Europae linguarum), ami a második legrégebbi nyomtatott magyar szótárnak számít.

A mű érdekessége, hogy függelékében 400 szópárt közöl, melyek alakja a horvát és a magyar nyelvben hasonló, így ez az első magyar kezdeményezés egy etimológiai szótár létrehozására.

Felesége halálát követően egyházi pályára lépett, s 1598-ben a király csanádi püspökké nevezte ki, ami a török hódoltság miatt puszta címnek számított. Magyarország és Erdély királyi tanácsosa is volt egészen 1605-ig, amikor végleg elhagyta a királyi udvart és Rómában belépett a barnabita rendbe.

Római évei során a gépezetek és építészeti témák iránt érdeklődött, és megismerkedett Leonardo da Vinci rajzaival. Ezekből merített ihletet legjelentősebb művéhez, a Machinae Novae elkészítéséhez (Velence, 1615), amely rendkívüli történelmi-kulturális értékkel bír, és amellyel Verancsics bekerült a modern mérnökök és építők előfutárainak sorába. Művében 56 különböző típusú gépezetet és műszaki építményt mutat be, amelyeket 49 nagyméretű rajzzal továbbá latin, olasz, spanyol, francia és német nyelvű magyarázattal is ellát. A tervek csak elméleti szinten kerültek bemutatásra a megépítésükhöz, megvalósításukhoz szükséges fizikai, műszaki ismeretek hiányában, melyek csak később, az 1700-as években álltak rendelkezésre. Ez is mutatja, hogy Verancsics elképzelései sokszor megelőzték korukat, mivel felülmúlták saját megvalósításuk lehetőségét. A Machine novae ma is nagy technika-, civilizáció- és kultúrtörténeti jelentőséggel bíró műnek számít.

Verancsics Fausztusz 1617-ben, 66 éves korában hunyt el Velencében. Végakarata szerint a dalmáciai szülővárosa melletti Prvić-sziget Könyörülő Szűz Mária-templomában helyezték örök nyugalomra.

Verancsics a Machinae novae (Új gépek) c. művében tette közzé tudomány- és találmánytörténeti értékkel bíró legfontosabb műszaki alkotásainak rajzait, melyek között malmok, hidak és különböző műszaki építmények szerepelnek. Legfontosabb művei – a Machinae novae mellett – a Dictionarium quinque nobilissimarum Europae linguarum (Európa öt igen nemes nyelvének szótára), valamint a Néhány kiválasztott szűz élete és az Ethica christiana című lelkiségi munkái, továbbá a Logica c. bölcseleti írása és a Verancsics Antal élete, valamint a Historia Illyrica című történeti munkája.

A Római Magyar Akadémia kiállításán többek között könyveinek reprintjei és találmányainak makettjei szerepelnek, a kapcsolódó ismertető tablókkal. A Machinae novae digitális verziója is megtekinthető lesz.

Római megemlékezés az I. Világháború halottairól

A Santa Maria dell’Anima templom, a híres Piazza Navonától pár lépésre, a német-osztrák hívek nemzeti templomának számít Rómában. Ezért is helyezték e templom kriptájában örök nyugalomra az I. Világháború idején Rómában s környékén elhunyt osztrák-magyar hadifoglyok maradványait.

A Nagy Háború végének centenáriuma alkalmából a templom rektora, Mons. Franz Xaver Brandmayr szentmisét mutatott be november 5-én este a háború minden áldozatáért, s különösen az ott nyugvó 456 katona lelki üdvéért. A különböző nemzetiségű római papok sorában koncelebráltak a magyar és a szlovák papi kollégium papjai is. A szertartáson részt vett többek között Ausztria, Magyarország, Németország, Olaszország, Csehország, Szlovénia, Hollandia és Svájc nagykövete, valamint Horvátország, Szerbia, Portugália és Georgia képviselője, akik a mise végén a papsággal együtt vonultak az osszárium-kápolnába az elhunytakért mondott imádságra.

Szentbeszédében Mons. Brandmayr arról beszélt, hogy manapság magától értetődőnek vesszük, hogy béke van, s nem tudjuk elképzelni, hogy Európa népei egymás ellen háborúzzanak. Mégis, ma is nagy az elégedetlenség az emberek között, ami figyelmeztetésül szolgálhat, hogy folyamatosan cselekedni kell a békéért. Mindent meg kell tenni, hogy megteremtsük az emberek közötti béke feltételeit, máskülönben a háborúk ismét elérnek minket. Ehhez Pál apostol nehéz, de szép iránymutatással szolgál: „senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is”, illetve „mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak” (Fil 2,3-4). Ez azt jelenti, hogy törekednünk kell megérteni a másikat, a másik gondolkozását, s ez különösen is feladata a diplomatáknak – fordult Mons. Brandmayr a jelen levő nagykövetekhez. Mert az nem segít, ha lebecsüljük, megvetjük azt, aki másként gondolkozik, hanem mindenki iránt megbecsüléssel kell viseltetni. A megbecsülés nagyon is számít: aki nem érzi, hogy becsülik, hajlamos agresszívvá válni, míg a megbecsülés megteremti a béke légkörét, ami az együttéléshez szükséges.