2017. március 8., szerda

Szijjártó Péter külügyminiszter látogatása Tolentinóban

Március 8-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felkereste a közép-itáliai Tolentino városát, ahol a magyar kormány támogatásának köszönhetően a következő hónapban elkezdődhet a Szent Szív és Szent Benedek templom helyreállítása.
A polgármesteri hivatalban Giuseppe Pezzanesi polgármester, Emanuele Della Ceca alpolgármester, Roberta Preziotti megyei prefektus, Nazzareno Marconi maceratai püspök, Andrea Leonesi plébános és Andrea Carradori, a Szent Szív Testvérület perjele fogadta.
 
Tolentinóban (fotó: Cronache Maceratesi)
 
Pezzanesi polgármester kijelentette, Tolentinó közössége mindörökre hálás a magyar kormánynak a támogatásért, amivel hozzájárul a város kulturális és lelki értékei megmentéséhez. Elmondta továbbá, hogy a város 9000 lakosa maradt fedél nélkül a földrengés következtében, akiknek mintegy fele több évre is ideiglenes lakásokban kényszerül élni.
Mons. Nazzareno Marconi megyéspüspök felhívta a figyelmet, hogy a 2016 nyarán és őszén történt földrengés következtében a kisváros minden temploma használhatatlanná vált, s éppen ezért nagy jelentősége van, hogy magyar kormány támogatásának köszönhetően várhatóan már idén ősszel újra megnyílhat az első belvárosi templom a hívek számára.
 
A tolentinói polgármesteri hivatalban
(foto: Cronache Maceratesi)
 
Szijjártó Péter külügyminiszter az alábbi szavakkal indokolta a magyar kormány gesztusát:
„Magyarország Kormányának meggyőződése, hogy sem Magyarországnak, sem Európának nincs jövője a kereszténység nélkül. Nem szabad ezért szégyelleni keresztény hitünket, hanem inkább bátran meg kell azt vallani. A keresztényellenesség az utolsó elfogadott előítéletnek tűnik és a világon a kereszténység a legüldözöttebb vallás. Ezért figyel oda a magyar kormány a bajban levő keresztényekre, s különösen is a közel-keleti keresztényekre, akiket az elmúlt időszakban többféleképpen is segítettünk. Amikor Önök, tolentinóiak hozzánk fordultak segítséget kérve a földrengésben megsérült templomuk számára, nem sokat gondolkoztunk rajta. Megtiszteltetésnek érezzük, hogy hozzánk fordultak, s hogy Olaszországban tudják, Magyarországon erősen keresztény politikát folytatunk. Nem akartunk csalódást okozni.
Én a bencésekhez jártam iskolába, ezért személyes megtiszteltetés is, hogy egy olyan templomon segíthetünk, amelynek egyik védőszentje Szent Benedek. Köszönjük szépen, hogy a veronai busztragédia áldozataiért misét mutattak be. Éppen Veronából jövök, ahol köszönetet kívántam mondani a buszbaleset kapcsán a mentésben résztvevőknek. Az olasz és a magyar nép közti barátságot szorosabbra fűztük: a barát akkor mutatkozik meg igazán, ha baj van. Önök ezt megmutatták s mi is megpróbálunk hasonlóan cselekedni. Talán tényleg nem véletlen, hogy zászlóinknak ugyanazok a színei.”
 
A Szent Szív templomban (foto: Cronache Maceratesi)
 
Pezzanesi polgármester és Carradori perjel vezetésével a miniszter és kísérete, köztük Paczolay Péter római és Habsburg-Lotharingiai Eduard vatikáni nagykövettel, megtekintette a Szent Szív és Szt. Benedek templomot, tájékozódott a földrengés okozta károkról és a munkálatok kezdetéről, valamint találkozott a környéken élő magyarokkal.
 
 
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése