2018. október 9., kedd

Magyarok Nagyasszonya mise a Vatikánban



Négyszáz felcsíki zarándok részvételével mutatott be szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök Magyarok nagyasszonya ünnepe alkalmából október 8-án a Szent Péter-bazilika ún. Katedra-oltáránál. A koncelebránsok között volt Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus metropolita, Mohos Gábor kinevezett esztergom-budapesti segédpüspök és számos magyar pap.

Jelen volt a szertartáson Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki azt követően Pietro Parolin bíboros államtitkárral folytatott megbeszélést az Apostoli Palotában.

A megjelenteket, köztük számos szentszéki nagykövetet, római magyart, köztük Kovács Ádám Zoltán római magyar nagykövetet, Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki magyar nagykövet köszöntötte, aláhúzva e jelentős vatikáni magyar tanúságtétel fontosságát.

A felcsíki plébániák kórusainak felemelő énekükkel tették széppé és emlékezetessé a szertartást, melyet a pápai, a magyar és a székely himnusz eléneklése zárt. Ezt követően a zarándokok felkeresték az altemplomban található magyar kápolnát.



Közöljük Palánki Ferenc püspök szentbeszédének rövid összefoglalóját.

* * *

Szent István példája

Jézus a kereszten haldokolva tanítványát Máriára bízta, s vele minket is. Hasonlóképpen, a haldokló szent király is művét, népét Máriára bízta.

Mária példája

Nagyon sokat köszönhetünk neki: benne, rajta keresztül is Isten szépsége, jósága tárul fel. Nagyon sokat köszönhetünk neki: a történelem eseményei is ezt bizonyítják, s mi nem szégyellünk Mária népe, országa lenni. Mi, magyarok hallatjuk a hangunkat és imánkat egész Európában, hogy valóban a Szűzanya népe vagyunk.

A felnőtt, érett gondolkodáshoz hozzá tartozik, hogy belátjuk: az emberi életet saját erőből, segítség nélkül nem tudjuk végig élni. Sem egy személy, sem egy nép. Rászorulunk arra, hogy összefogjunk, hogy valaki másra támaszkodjunk. De hívő emberként tudjuk, hogy természetfölötti segítségre is szükségünk van.

Mária igenje

Mária nem karriert épített, hanem Isten akaratát kereste. Sokan mondják, hogy karriert akarnak építeni… Nem ítélek el senkit, de engem arra tanítottak a szüleim, az atyák a keresztény közösségem, hogy azt keressem, hogyan tudnék az életemből valami jót kihozni, másokért élni Ha valaki karriert épít, állandóan magával kell foglalkoznia. Mária viszont állandóan velünk foglalkozik. Tanuljunk tőle: valami jót, szépet, valami nagyot tenni másokért, a nemzetért.

Mit jelent segítséget kérni Máriától?

Amikor kimondom: „Mária segíts!” belépek egy olyan világba, a szeretet világába, ahol biztosan jó tanácsot fogok kapni. Beléphetek egy olyan világba, az Isten országába, ahol a szeretet adja a megoldásokat a problémákra, s megláthatom mi, sőt ki az igazán fontos az életemben.

A mai ünnep a vatikáni Magyarok Nagyasszonya kápolna búcsúünnepe is. A kápolna létesítésének céljai Lékai László bíboros szándékai szerint az alábbiak voltak:

  • Szent István lelki örökségének ápolása: „mindig közelebb Rómához és Péterhez!”
  • olyan hellyé legyen, ahol az anyaországi és a külhoni magyarok testvérként találkozhatnak;
  • Európa békéjének munkálása.

Segítsen minket a mai ünnep, hogy Szűz Mária és Szent István király példáját kövessük, mondjunk igent Istenre és az Ő akaratára!

* * *

(Fotók: Várhelyi Klára / Magyarország Szentszéki Nagykövetsége)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése