Március 15-i megemlékezés Rómában - Habsburg Eduard nagykövet beszéde

A római magyarok hagyományos március 15-i megemlékezésén a Gianicolo-dombon álló Türr István-szobor megkoszorúzását követően Magyarország szentszéki nagykövete, Dr. Habsburg-Lotharingiai Eduard mondott ünnepi beszédet, aki Twitteren is felhívta a figyelmet nemzeti ünnepünkre.

Beszédének szövegét alább közöljük.

* * *

„Legyen béke, szabadság, egyetértés.” E mottó köti össze a mai Magyarországot a százhetven évvel ezelőtti Magyarországgal. 1848. március tizenötödikén, a híres 12 pont élén, e szavak foglalták össze „mit kíván a magyar nemzet”. És hatályos Alaptörvényünket is éppen ez a mottó zárja. Elégedetten mondhatnánk tehát: „nem engedtünk a negyvennyolcból”!

Tudjuk persze, hogy nem ment ez ilyen egyszerűen. Ennek saját családom a megmondhatója. Nem véletlen, hogy talán többekben is felmerül most a kérdés: „hogy kerül a csizma az asztalra”? Hogy jön ahhoz egy Habsburg, hogy március 15-én beszédet mondjon?

A legegyszerűbb és kézenfekvő válaszom, hogy Magyarország nagyköveteként állok most itt. De érdemes felidézni azt is, hogy százhetven évvel ezelőtt e napon, miközben Petőfi Sándor Pesten a Nemzeti Dalt szavalta, az egyik ősöm, István nádor volt az, aki Bécsben Kossuth-tal és Batthyány-val együtt átnyújtotta a királynak az Országgyűlés javaslatait, majd támogatta az első „felelős ministérium” kinevezését. S ő volt az, aki április 10-én az Országgyűlés nevében átvette a királytól a szentesített áprilisi törvényeket, amik nagyrészt megvalósították a 12 pontot. Az áprilisi törvényekkel teljesedett ki a március 15-i forradalom, azok révén kezdett Magyarország modern állammá válni.

Mindenki megtette a magáét: a márciusi ifjak, az Országgyűlés, és a nádor is. Az az István nádor, akit korábban maga Kossuth Lajos imigyen ajánlott az Országgyűlésnek: „nekünk ollyan Nádorra van szükségünk, ki (…) szívvel lélekkel magyar legyen. És István herczeg magyarnak született, magyarnak neveltetett, ő e honnak nem adoptív polgára, ő e hazának született édes gyermeke.” Mindazonáltal ő családjának is édes gyermeke volt – a család mindmáig fontos érték számunkra. Így amikor az ellentétek fokozódni kezdtek, a bécsi udvar jobbnak látta elkerülni, hogy e két identitása konfliktusba kerüljön és inkább lemondatta a nádori tisztről.

Volt tehát olyan Habsburg, családom felmenői közt, aki maga sem akart engedni a negyvennyolcból. S volt egy másik Habsburg, szintén ősöm, aki a konfliktusokkal terhelt évek után hajlandó volt visszatérni oda, ahol ’48 áprilisában megszakadt a folyamat, mely Magyarországot modernebb, demokratikusabb országgá volt tenni hivatott. Ennek százötvenedik évfordulójáról pedig tavaly emlékeztünk meg.

Ma mindannyian büszkén emlékezünk a százhetven évvel ezelőtti hősökre, akiknek fontos volt Magyarország szabadsága, ősi alapokon nyugvó, ám megújított alkotmányának megvédése a külső beavatkozással szemben is.

Itt, Rómában, Türr István tábornok szobránál tisztelgünk, halálának száztizedik évfordulója alkalmából. Türr István küzdött Magyarország szabadságáért, később pedig tevékenyen hozzájárult békés fejlődéséhez.

Ma is azt kívánjuk, „legyen béke, szabadság, egyetértés” mind Hazánkban, mind egész Európában. S mivel, a szabadság nem öröklődik, ma is tennünk kell, olykor küzdenünk kell érte. Kinek-kinek a maga helyén. Erre bátorít minket ma is a Nemzeti Dal:

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Március 15. - nemzeti ünnepi tisztelgés a Gianicolo-dombon
(fotó: Várhelyi Klára)