2018. szeptember 26., szerda

Székely kórusok ünneplik Magyarok Nagyasszonyát a Vatikánban


Magyarok Nagyasszonya ünnepét a római magyarok és a Szentszéki Nagykövetség évről évre megünnepli. Az idén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök celebrál szentmisét a Szent Péter-bazilika ún. Katedra-oltáránál október 8-án délelőtt 11 órakor. A liturgián a felcsíki plébániai kórusok fognak énekelni, akik éppen erre az alkalomra időzítették római zarándoklatukat.
A mintegy 400 székely énekes-zarándok Balánbánya, Csíkszentdomokos, Csíkdánfalva, Csíkmadaras, Göröcsfalva-Rákos-Vacsárcsi, Madéfalva, Csíkcsicsó, Csíktaploca, Csíkszereda, Csíkdelne-Csíkpálfalva, Csíkborzsova-Csíkszentmiklós, Szépvíz, Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok falvakból érkezik. Bár nem ez az első alkalom, hogy közösen énekelnek, mégis unikálisnak számít majd e szentmise, melyre külön próbákkal készültek a kórustagok.
Két jeles évforduló adja zarándoklatuk apropóját. Az egyik maga Magyarok Nagyasszonya ünnepe, mely egyben a vatikáni bazilika magyar kápolnájának búcsúja. Továbbá idén volt 980 éve annak, hogy halála előtt Szent István király koronáját, országát és népét Szűz Máriának ajánlotta fel. A másik alkalom pedig Márton Áron püspöki kinevezésének 80. évfordulója. Az éppen az ő szülőföldjéről érkező kórusok Szent Péter sírjánál kívánnak tanúságot tenni Áron püspök tiszteletükről, akinek boldoggá avatási ügye folyamatban van a Vatikánban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése