2018. október 11., csütörtök

A Kereszt-Tűzben kiállítás bemutatója Rómában



A Vatikánhoz vezető sugárúton álló reneszánsz Palazzo Cesi ad helyszínt az üldözött keresztények sorsát bemutató Kereszt-Tűzben kiállításnak, melynek megnyitójára október 9-én este került sor.
Az eseményen felszólalt dr. Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, III. József Younan szír katolikus pátriárka, valamint Varga Benedek, a kiállítást készítő Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.
Az est során személyes tanúságot tett húsz üldözött keresztény fiatal, akik magyar állami ösztöndíjjal tanulnak magyarországi egyetemeken.

Egyházi és világi méltóságok a kiállítás-megnyitón
Az összegyűlteket Habsburg-Lotharingiai Eduard vatikáni magyar nagykövet köszöntötte, aláhúzva a kiállítás jelentőségét, mely a nagykövetség és az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Államtitkárság, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködésében valósult meg.
Speidl Bianka, a kiállítás kurátora és József Younan pátriárka a kiállításon
A rendezvényen megjelent Louis Raphael Sako bíboros, káld katolikus pátriárka, a Püspöki Szinódus levezető elnöke, továbbá Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus metropolita, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök és Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök. Jelen voltak a vatikáni diplomáciai testület és különböző egyházi intézmények képviselői.

Az ösztöndíjas fiatalok tanúságtételét Kiss Bertalan vezette be 
Az október 10-i általános kihallgatáson Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár vezetésével az ösztöndíjas fiatalok Ferenc pápával találkoztak. A Szentatyát mélyen megérintette tanúságtételük és elismerését fejezte ki, amiért Magyarország ilyen módon segíti az érintett országokat.

 

* * *

Dr. Sölch Gellért helyettes államtitkár
Dr. Sölch Gellért helyettes államtitkár beszéde
a Kereszt-Tűzben kiállítás római bemutatóján

 

Egy kiállítástól az ember leggyakrabban azt várja, hogy a szépség, az alkotás, és a művészet világába nyer mélyebb betekintést. A Kereszt-Tűzben kiállítás középpontjában nem a szépség, nem az alkotás és nem a művészet áll. Hanem épp ellenkezőleg: ha először járjuk körbe, akkor a vandalizmus, a pusztítás és a művészetrombolás példáival találjuk szembe magunkat.

Hogy mindez miért érdemel kiállítást, miért szembesít a kiállítás a brutális valósággal, arra minden látogató megtalálhatja a saját válaszát a tárgyakban és a tárgyak mögötti történetekben.

A magyar kormány az üldözött keresztények ügyét állami szinten karolta fel. 2016-ban helyettes államtitkárságot hozott létre, mely a múlt hónap óta már államtitkárságként segíti az üldözött keresztényeket. Ez a világon első ilyen állami szervezet.

Magyarország keresztény kultúrájú ország, a történelemben több alkalommal harcoltunk kereszténységünkért és magyarságunkért. Legutóbb a kommunista diktatúra keresztényüldözéseit kellett kiállnunk, épp ezért magától értetődő volt számunkra, hogy próbáljunk meg segíteni a keresztény közösség bajba került tagjait. Tesszük ezt az ország erejéhez mérten. A Hungary Helps Program keretében a segítséget közvetlenül az üldözött keresztények egyházaihoz juttatjuk el. Segítséget nyújtunk ahhoz, hogy a közösségek újra megerősödhessenek ott, ahol korábban is éltek.

Egy speciális ösztöndíjprogramot is indítottunk üldöztetést szenvedett keresztény fiatalok részére, akik közül néhányan itt vannak ma velünk, s meg is fogják osztani tapasztalataikat. Bízom benne, hogy ha visszatérnek közösségeikhez, akkor tudásukkal és tapasztalatukkal kulcsszerepet vállalhatnak majd azokban.

Erre a célzott állami segítségre, hogy kifejezetten az üldözött keresztények érdekében lép fel Magyarország, a világon sok helyen felfigyeltek. Ezért is külön öröm, hogy ez a kiállítás Budapest, Washington és New York után Rómában is bemutatkozik.

A kiállítás egy csendes kiáltás is, hogy minél többekhez eljusson az a tény, hogy a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása, amiért sokan az életüket is adják.

Olyan kiáltás ez, melyet fülhallgatón keresztül messziről, rádióhullámon keresztül hallunk. Aki közelről figyel minket, legfeljebb csendes recsegést észlel, de mi, akiken rajta van a fülhallgató, tisztán értjük az üzenetet.

Megértjük, hogy azok a tárgyak és szent helyek, melyek hosszú évtizedeken és évszázadokon keresztül a vallásgyakorlás eszközei voltak, s a hit megélését szolgálták, amint erőszakkal támadták meg azokat, s összetörtek vagy elpusztultak, ezzel figyelmeztető jellé váltak számunkra. Figyelmeztetnek, hogy nem fordíthatjuk el a fejünket, tennünk kell azért, hogy minél többen vegyék fel a szimbolikus fejhallgatót és tisztán hallják a csendes kiáltást.

A megrongált templomkép, a szétszakadt miseruha, a golyó szaggatta tabernákulum mind-mind a vandalizmus, a pusztítás és a művészetrombolás jele. Amit a festő egykor megfestett, amit a szabó egykor összevarrt, amit a kovács egykor megmunkált, azok a tárgyak mégsem csupán a vandalizmus, a pusztítás és a művészetrombolás jelei. Ezek a tárgyak őrzik a szépség, az alkotás és a művészet hitből fakadó erejét.

S ez adhat nekünk erőt, hogy továbbadjuk e kiállítás hírét és megtegyük a tőlünk telhetőt az üldözött keresztények érdekében.




Varga Benedek, a MNM főigazgatója


III. József Younan pátriárka




(Fotók: Várhelyi Klára / Magyarország Szentszéki Nagykövetsége)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése