Közzétesszük Mons. Daniel E. Estivill, a Pápai Gergely Egyetem
művészettörténész professzora beszédének szövegét, mely Kisléghi Nagy Ádám „Lux in tenebris lucet – La rinascita del chiaroscuro
spirituale” c. kiállításának megnyitóján
hangzott el 2016. március 17-én, a Római Magyar Akadémián.
Mons. Daniel Estivill, Molnár Antal igazgató és Kisléghi Nagy Ádám a kiállítás megnyitóján (fotó: Várhelyi Klára) |
* * *
„A világosság a sötétségben világít”: ezzel a János evangéliumából (Jn 1,5) vett idézettel veszi
kezdetét a kiállítás, méltó felvezetéseként a küszöbön álló Nagyhétnek. Alcíme –
A spirituális fény-árnyék festészet újjászületése
– szintén nagy jelentőségű, hiszen tömören kifejezi Kisléghi Nagy Ádám művészetének
egyik legfontosabb vonatkozását, azt a festői technikát, ami nála a személyes hitbeli
fejlődés vizuális kifejezésévé válik.
A kiállítás
temátikája egyrészt annak az újjászületésére utal, ami a nyugati művészeti hagyomány
dicső múltját alkotja: a stilisztikai formák megújításának állandó keresése a
kortárs kulturális tendenciákat szem előtt tartva. Másrészt a fény-árnyék
festészet egy sajátos látószöggé válik, amely arra késztet bennünket, hogy ezen
keresztül szemléljük a kiállított műveket. Ezért több, mint hasznosnak tűnik,
hogy elidőzzünk ennél a festészeti technikánál, amely jól nyomon követhető a
kiállítás ikonográfiai témáinak változatos gazdagságában.
Kisléghi chiaroscuro technikája rámutat, többek
között, a Michelangelo Merisi da Caravaggio művészetéhez való közelségére. Egy
olyan hasonlóságról van itt szó, amely nem egy fesztészeti technika puszta
utánzását jelenti, hanem a lelki és vizuális élmények legmagasabb szintű
felderítését.
Köztudott, ennek a
módszernek az elsődleges célja az, hogy a megjelenített valóságot minél élethűbbé
tegye. Ezáltal Merisi, a chiaroscuro
révén lényegében a tridenti zsinaton megfogalmazott művészeti elvek
szolgálatába állt. Gabriele Paleotti bíboros azt sugallta a festőnek, hogy a „színek változatosságával, hol világos, hol sötét, olykor lágy,
máskor pedig erős színekkel, a tárgy természetéhez alkalmazkodva” vezesse a
néző szemét és ejtse őt ámulatba (Discorso
intorno alle immagini sacre e profane, Libro II, cap. LII).
Ily módon
Caravaggiónak sikerült beilleszkednie a keresztény lelkiség legmagasabb hagyományába,
amely az egyházi ikonográfia történetében számos különböző megjelenési formát
öltött ugyan, de Caravaggio festészetében egy sajátos figurális leitmotívvá vált, amelyben az isteni
világosság a megélt hit hétköznapjaiba lép.
Kisléghi Nagy Ádám: Levéltel a keresztről (www.kisleghi.com) |
Nos, Kisléghi a nagy
mester nyomdokain haladva kidolgozta minden alakjának árnyait, illetve azokat,
amelyeket a külvilág vetít rájuk, mégpedig kettős céllal: egyrészt, hogy
valósághűvé tegye az ábrázolást, másrészt hogy a fényt, mint a lelki valóság
szimbolikus elemét használja. Ezzel az Egyház gazdag spirituális hagyományának
az ismeretéről tesz tanúságot, amelyben a fény mindig az isteni természet, minden
dolog jó voltának és a segítő kegyelemnek a jele. Ezzel szemben a sötétség a
bűn, a jóság hiányának és annak a helynek a szimbóluma, ahol a gonosz lélek
lapul. Valójában már a Szentírás első lapjain a teremtéstörténet is a
világosság és a sötétség ősi szétválasztására utal (Ter 8,12). Majd az idők
teljességében az isteni Ige megtestesülése is úgy jelenik meg, mint fény, amely
a sötétségben világít (Jn 1,5) és megvilágosítja az emberiség történetét (Jn
8.12). Ezeket a helyeket követi aztán az Egyház évszázados igehirdetése, amelyben
a jó győzelmét a gonosz felett, az élet győzelmét a halál felett vizuálisan a homályból
a világosságba való átmenet jeleníti meg. Elég a húsvéti liturgiára gondolni,
amelyben az Egyház a feltámadt Krisztust ünnepli. A halálon győzedelmest, a Világosság
Urát Nagyszombat este a húsvéti gyertya szimbolizálja, amelyet a celebráns pap ezekkel
a szavakkal gyújt meg: „Lumen Christi
gloriose resurgentis dissipet tenebras cordis et mentis” (A dicsőségesen
feltámadt Krisztus világossága oszlassa szét a szív és lélek sötétségét).
Kisléghi Nagy Ádám: Szent Ferenc elragadtatásban (www.kisleghi.com) |
Ezen látásmódnak
megfelelően Kisléghi Ádám kompozícióiban a fény, a rendkívüli realizmuson túl, meghatározó
szerepet játszik a művek spirituális olvasatában. A fény és az árnyék szembenállását
könnyen tekinthejtük az emberi létezés szimbólumának, hiszen az ember vándorlétének félhomályát a
kegyelem világosítja meg és formálja át.
Kisléghi Nagy Ádám: Szent Jeromos (www.kisleghi.com) |
Engedjék meg, hogy
felhívjam figyelmüket néhány műre, amelyekben Kisléghinek sikerült ecsetvonásaival,
a fény-árnyék technikával közölnie azt, amit én szavakban szeretnék
megfogalmazni. Például a Szent Ferenc elragadtatásban
képnél egyértelmű, hogy a felülről érkező fény a belső megvilágosodás
szimbóluma, amely a haláról elmélkedés közepette megnyitja lelkét a remény előtt.
Hasonlóan, a Szent Jeromos képnél, a
képmezőn kívülről érkező fény felülről súrolja a szent testét, hogy ezzel
jelenítse meg a sugalmazott Isteni Igét, melyet a szent szerző papírra vetni
készül. A szombathelyi székesegyház számára készült nagyméretű festményeknél is,
melyeknek vázlatai itt szintén megtekinthetők, a fények és árnyak játékában a
megváltás krisztológiai misztériuma fejeződik ki annak legfontosabb mozzanataiban:
az Angyali üdvözlet, a Pásztorok imádása, a Levétel a keresztről és A Szentlélek eljövetele. A különböző kiállított
képeken mind megmutatkozik, hogyan válik a chiaroscuro
az alakok szakralitásának megjelenítésévé.
Kisléghi Nagy Ádám: Angyali üdvözlet (www.kisleghi.com) |
Federico Borromeo
bíboros írta a szakrális művészet művelőiről: „miként a szónokoknak sem sikerül meghatniuk a közönséget, ha előbb
maguk nem hatódtak meg, ugyanúgy a festőknek sem sikerülhet a kegyesség és más
nemes érzések közvetítése, ha előbb maguk nem hangolták rá lelküket ugyanezen
érzésekre” (F. Borromeo: De pittura
sacra, Libro I, cap. XI). Ha mindez igaz, akkor feltételeznünk kell, hogy
Kisléghi Ádám műve sem pusztán a festészet szabályai magas szintű ismeretének,
vagy a keresztény tanítás elmélyült tanulmányozásának gyümölcse, hanem mindenekelőtt
a személyes áhítaté, amely képes a nézőt is a hit megvallására és Isten dicséretére
ösztönözni.
Daniel E. Estivill
(olaszból fordította: Terdik Sebestyén)
Kisléghi nagy Ádám: A Szentlélek eljövetele Nwww.kisleghi.com) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése