2016. március 18., péntek

A festészet mint a személyes hit kifejeződése – Mons. Daniel Estivill beszéde Kisléghi Nagy Ádám római kiállításának megnyitóján

 
Közzétesszük Mons. Daniel E. Estivill, a Pápai Gergely Egyetem művészettörténész professzora beszédének szövegét, mely Kisléghi Nagy Ádám „Lux in tenebris lucet – La rinascita del chiaroscuro spirituale” c. kiállításának megnyitóján hangzott el 2016. március 17-én, a Római Magyar Akadémián.
Mons. Daniel Estivill, Molnár Antal igazgató és Kisléghi Nagy Ádám a kiállítás megnyitóján
(fotó: Várhelyi Klára)


* * *

„A világosság a sötétségben világít”: ezzel a János evangéliumából (Jn 1,5) vett idézettel veszi kezdetét a kiállítás, méltó felvezetéseként a küszöbön álló Nagyhétnek. Alcíme – A spirituális fény-árnyék festészet újjászületése – szintén nagy jelentőségű, hiszen tömören kifejezi Kisléghi Nagy Ádám művészetének egyik legfontosabb vonatkozását, azt a festői technikát, ami nála a személyes hitbeli fejlődés vizuális kifejezésévé válik.

A kiállítás temátikája egyrészt annak az újjászületésére utal, ami a nyugati művészeti hagyomány dicső múltját alkotja: a stilisztikai formák megújításának állandó keresése a kortárs kulturális tendenciákat szem előtt tartva. Másrészt a fény-árnyék festészet egy sajátos látószöggé válik, amely arra késztet bennünket, hogy ezen keresztül szemléljük a kiállított műveket. Ezért több, mint hasznosnak tűnik, hogy elidőzzünk ennél a festészeti technikánál, amely jól nyomon követhető a kiállítás ikonográfiai témáinak változatos gazdagságában.

Kisléghi chiaroscuro technikája rámutat, többek között, a Michelangelo Merisi da Caravaggio művészetéhez való közelségére. Egy olyan hasonlóságról van itt szó, amely nem egy fesztészeti technika puszta utánzását jelenti, hanem a lelki és vizuális élmények legmagasabb szintű felderítését.

Köztudott, ennek a módszernek az elsődleges célja az, hogy a megjelenített valóságot minél élethűbbé tegye. Ezáltal Merisi, a chiaroscuro révén lényegében a tridenti zsinaton megfogalmazott művészeti elvek szolgálatába állt. Gabriele Paleotti bíboros azt sugallta a festőnek, hogy a „színek változatosságával, hol világos, hol sötét, olykor lágy, máskor pedig erős színekkel, a tárgy természetéhez alkalmazkodva” vezesse a néző szemét és ejtse őt ámulatba (Discorso intorno alle immagini sacre e profane, Libro II, cap. LII).

Ily módon Caravaggiónak sikerült beilleszkednie a keresztény lelkiség legmagasabb hagyományába, amely az egyházi ikonográfia történetében számos különböző megjelenési formát öltött ugyan, de Caravaggio festészetében egy sajátos figurális leitmotívvá vált, amelyben az isteni világosság a megélt hit hétköznapjaiba lép.

Kisléghi Nagy Ádám: Levéltel a keresztről
(www.kisleghi.com)
Nos, Kisléghi a nagy mester nyomdokain haladva kidolgozta minden alakjának árnyait, illetve azokat, amelyeket a külvilág vetít rájuk, mégpedig kettős céllal: egyrészt, hogy valósághűvé tegye az ábrázolást, másrészt hogy a fényt, mint a lelki valóság szimbolikus elemét használja. Ezzel az Egyház gazdag spirituális hagyományának az ismeretéről tesz tanúságot, amelyben a fény mindig az isteni természet, minden dolog jó voltának és a segítő kegyelemnek a jele. Ezzel szemben a sötétség a bűn, a jóság hiányának és annak a helynek a szimbóluma, ahol a gonosz lélek lapul. Valójában már a Szentírás első lapjain a teremtéstörténet is a világosság és a sötétség ősi szétválasztására utal (Ter 8,12). Majd az idők teljességében az isteni Ige megtestesülése is úgy jelenik meg, mint fény, amely a sötétségben világít (Jn 1,5) és megvilágosítja az emberiség történetét (Jn 8.12). Ezeket a helyeket követi aztán az Egyház évszázados igehirdetése, amelyben a jó győzelmét a gonosz felett, az élet győzelmét a halál felett vizuálisan a homályból a világosságba való átmenet jeleníti meg. Elég a húsvéti liturgiára gondolni, amelyben az Egyház a feltámadt Krisztust ünnepli. A halálon győzedelmest, a Világosság Urát Nagyszombat este a húsvéti gyertya szimbolizálja, amelyet a celebráns pap ezekkel a szavakkal gyújt meg: „Lumen Christi gloriose resurgentis dissipet tenebras cordis et mentis” (A dicsőségesen feltámadt Krisztus világossága oszlassa szét a szív és lélek sötétségét).

Kisléghi Nagy Ádám:
Szent Ferenc elragadtatásban

(www.kisleghi.com)
Ezen látásmódnak megfelelően Kisléghi Ádám kompozícióiban a fény, a rendkívüli realizmuson túl, meghatározó szerepet játszik a művek spirituális olvasatában. A fény és az árnyék szembenállását könnyen tekinthejtük az emberi létezés szimbólumának,  hiszen az ember vándorlétének félhomályát a kegyelem világosítja meg és formálja át.

Kisléghi Nagy Ádám: Szent Jeromos
(www.kisleghi.com)
Engedjék meg, hogy felhívjam figyelmüket néhány műre, amelyekben Kisléghinek sikerült ecsetvonásaival, a fény-árnyék technikával közölnie azt, amit én szavakban szeretnék megfogalmazni. Például a Szent Ferenc elragadtatásban képnél egyértelmű, hogy a felülről érkező fény a belső megvilágosodás szimbóluma, amely a haláról elmélkedés közepette megnyitja lelkét a remény előtt. Hasonlóan, a Szent Jeromos képnél, a képmezőn kívülről érkező fény felülről súrolja a szent testét, hogy ezzel jelenítse meg a sugalmazott Isteni Igét, melyet a szent szerző papírra vetni készül. A szombathelyi székesegyház számára készült nagyméretű festményeknél is, melyeknek vázlatai itt szintén megtekinthetők, a fények és árnyak játékában a megváltás krisztológiai misztériuma fejeződik ki annak legfontosabb mozzanataiban: az Angyali üdvözlet, a Pásztorok imádása, a Levétel a keresztről és A Szentlélek eljövetele. A különböző kiállított képeken mind megmutatkozik, hogyan válik a chiaroscuro az alakok szakralitásának megjelenítésévé.

Kisléghi Nagy Ádám: Angyali üdvözlet
(www.kisleghi.com)
Federico Borromeo bíboros írta a szakrális művészet művelőiről: „miként a szónokoknak sem sikerül meghatniuk a közönséget, ha előbb maguk nem hatódtak meg, ugyanúgy a festőknek sem sikerülhet a kegyesség és más nemes érzések közvetítése, ha előbb maguk nem hangolták rá lelküket ugyanezen érzésekre” (F. Borromeo: De pittura sacra, Libro I, cap. XI). Ha mindez igaz, akkor feltételeznünk kell, hogy Kisléghi Ádám műve sem pusztán a festészet szabályai magas szintű ismeretének, vagy a keresztény tanítás elmélyült tanulmányozásának gyümölcse, hanem mindenekelőtt a személyes áhítaté, amely képes a nézőt is a hit megvallására és Isten dicséretére ösztönözni.

Daniel E. Estivill

(olaszból fordította: Terdik Sebestyén)
Kisléghi nagy Ádám: A Szentlélek eljövetele
Nwww.kisleghi.com)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése