 |
| Mons. Angelo Acerbi nuncius (fotó: Ondrej Cukan) |
Hetvenedik évfordulóját ünnepeltük március 3-án
annak, hogy Mindszenty József hercegprímás birtokba vette bíborosi
címtemplomát, a Santo Stefano Rotondót. A magyar közösség és kedves vendégei
megindultan követték a szertartást és hallgatták Mons. Angelo Acerbi beszédét,
aki a meglehetősen hideg templomban összegyűltek közül talán egyedüliként mondhatta
el magáról, hogy személyesen találkozott Mindszenty bíborossal. A mise végén
Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány
elnöke olvasta fel a könyörgést a boldoggá avatásért.
Az utóbbi napokban évtizedek óta először vettem
ismét kezembe Mindszenty bíboros 1974-ben kiadott Emlékiratait. Olyan könyv
volt az, ami akkoriban mindenkit megindított és szüleim baráti körében minden
családi könyvtárban megtalálható volt. A könyvben a száműzött bíboros előadja,
hogyan látja szeretett hazája történéseit, saját kirakatperét és bebörtönzését,
s hogy miért tette azt, amit tett. Átolvasván rájöttem, hogy főként egy
politikai természetű írásról van szó, mely a történelemről, az eseményekről, a
struktúrákról szól. Kevés olyan része van, ahol a bíboros saját lelki életéről,
Isten-kapcsolatáról ír. Az a néhány részlet azonban – például amikor leírja,
mit jelent a zsoltározás egy börtönbe zárt ember számára – mélységesen
megérintett engem. Bennük nem csupán a „Mindszenty-üggyel”, nem csupán „a problémával”
találkozik az olvasó, hanem egy emberrel, aki az életszentség útján halad.
Talán éppen ez a bíboros alakjának egyik
központi problematikája. Lelki mélységét mintegy elhomályosította a politikai
helyzet drámája, melynek közepette élete zajlott. Ennek következtében bárki,
aki Mindszentyről beszélt, választani kényszerült két tábor között. Voltak,
akik benne a problémát látták, aki létével és tetteivel akadályát képezte az
„Ostpolitik” főszereplői közötti valódi, gyümölcsöző párbeszédnek, Agostino
Casarolival az élen. Mások ellenben ezt a közeledést tekintették teljesen
elhibázottnak és Mindszentyre mint az „egyedüli igazra” néztek fel, akit
feláldoztak holmi „langyos kompromisszumok” jegyében. Nos, nyilvánvaló, hogy
ezen megközelítés kettősségében nem marad sok helye a lelki dimenziónak, az
életszentségnek.
Manapság, amikor más földrészeken újra
jelentkezni látszik ugyanez a problémakör, célszerűnek tűnik felidézni Franz
König bíboros mondását: „Mindkettőre szükség van – a tárgyalásokra és a
vértanúkra is”.
Az Egyház számára ugyanis nagy jelentőséggel bír
a lelkipásztori munkájához, szentségi életéhez ekkleziológiai értelemben
elengedhetetlen struktúrák megóvása. S hasonlóan nagy jelentőséggel bír a
vértanúk helytállása, akik készek börtönbe menni, szenvedni és meghalni a
hitért.
Nincs értelme szembeállítani e kettőt, sem a
múltban, sem a jelenben. Más szóval, nem kell kizárólagosan elköteleződni vagy
„Mindszenty mellett” vagy pedig „az Ostpolitik mellett”.
A kirekesztés ugyanis nem „katholon”, azaz katolikus. Az Egyházban mindenkinek helye van.
Habsburg-Lotaringiai Eduard,
nagykövet
 |
| Imádság Mindszenty bíboros boldoggá avatásáért (fotó: Ondrej Cukan) |
 |
| A Mindszenty-mise résztvevői (fotó: Ondrej Cukan) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése