A
megbízólevél-átadásról, munkájáról és családjáról beszélgetett
Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet P. Vértesaljai Lászlóval a Vatikáni
Rádió magyar műsorában.
A Szentatya szívesen gondol Magyarországra
December 7-én hétfőn adta át Habsburg Lotharingiai Eduárd szentszéki magyar
nagykövet megbízólevelét a Vatikánban Ferenc pápának. A kihallgatás után a
szentszéki nagykövet a Vatikáni Rádió stúdiójában nyilatkozott a Szentatyával
való találkozásáról, a kinevezéséről, a magyarországi pápalátogatás
lehetőségéről, a szentkapu lelki jelentőségéről, a menekült-kérdésről és a jövő
évi terveiről.
Nagykövet úr, sok nyelvet beszélsz, milyennek találod a magyar
nyelvet a sok világnyelv között?
Beszélek olaszul, ez nagyon fontos itt, Rómában és a Szentszéknél. Beszélek
németül, angolul, kicsit spanyolul, latinul. Kilenc évig tanultam a latin
nyelvet, és amikor diák voltam, Szent Tamást latinul olvastam. Tehát beszélek
olaszul, egy kicsit spanyolul, magyarul, latinul, és franciául.
Amikor szóba került a szentszéki szolgálatod, mint egy lehetőség,
akkor ez hogyan érintett Téged, hogy „nekem ott majd magyarul kell
beszélnem”?
Öt évig dolgoztam egy püspök mellett és ismerem egy kicsit az egyházat, a
világegyházat is, és amikor hallottam, hogy talán nagykövet leszek a
Szentszéknél, azt gondoltam, jó lesz, mert ismerem az egyházat, katolikus
vagyok, van egy nagy családom, és magyar vagyok!
Szabad rákérdezni, hogy mit jelent neked ez a magyar öntudat? Honnan
ered és vérségileg milyen módon ered a Habsburg-Lotharingiai családon belül?
Az én szépapám József nádor volt és ő Magyarországon volt ötven évig
körülbelül, sokat tett a magyar államért és jól dolgozott. Amikor a forradalom
volt 1848-ban, István nádor, az én ükatyám, ott volt a magyarok mellett
Bécsben. És a mi családunk mindig „magyar Habsburgok” voltak. Édesapám mindig
jól beszélt magyarul, és most Magyarországon lakik, ő a nagykövete a Máltai
Lovagrendnek. Most egy évig, amikor tanultam a nyelvet Magyarországon laktam.
Tanárnőm egy református nő volt, és nemcsak hogy református, hanem nagyon
református volt, mert a férje református lelkipásztor, édesapja református
lelkipásztor és a bátyja is református lelkipásztor. Ezért gondolom, hogy
ismerem is a református álláspontot.
Három hónapos várakozás után végre lehetőség nyílt arra, hogy
december 7-én, a Szentkapu megnyitása előtti napon, ez is egy szép időpont,
hogy átnyújtsad a Szentatyának a magyar kormánytól kapott megbízólevelet. Ez a
találkozás az egész család jelenlétében történt és gondolom, hogy nagyon szép
emlék marad a szívedben. Mesélj nekünk róla!
Gondolom, hogy nem csak nekem szép volt, hanem a Szentatyának is, mert nem
gyakran van, hogy olyan nagy család jön. A boríték olyan nagy volt, és szép
ünnepség volt.
A borítékban a megbízólevél volt…
A kislányom, Rózsa, azt mondta, hogy „nagyon nagy a boríték” (nevet derűsen).
Szép ünnepség volt a megbízólevél átadása a Vatikánban és fontos volt nekem
személyesen. Mindenkinek nagy öröm, ha a pápával találkozhat, de főként
Magyarország számára volt fontos, mert az én feladatom, hogy Magyarországot
képviseljem a Szentatyánál. Nagyon kedves volt a találkozás. Gondolom, hogy a
Szentatya szívesen gondol Magyarországra, szívesen. Nemcsak udvarias szavakat
mondott rólunk. És tudom, hogy miért: mert amikor ő Buenos Airesben volt,
sokszor járt az angolkisasszonyokhoz, akik Magyarországról menekültek oda a
kommunizmus idején, és nagyon becsülte őket. Azt mondta, hogy ott tanult sok
fontosat Magyarországról, a magyar életről és az ételeikről. Viccesen
hozzátette, tudja, hogy az egyik legfontosabb és legszentebb jelképünk a Tokaji
bor és nevetett… (ő is nevet). Ő jól ismeri Magyarországot és gondolom, hogy
Magyarországot a szívén viseli. Másnap küldtem is neki egy tokaji aszút, nem
tudom, hogy meg fogja-e inni, de megpróbáltam… (nevet).
