Szent István király ünnepe Rómában

Augusztus 23-án, vasárnap gyűltek össze Rómában a helyi magyar közösség tagjai, hogy Szent István királyra és a magyar állam alapítására emlékezzenek. A közelmúltban megújult Szent István-ház kápolnája méltó helyszíne volt a megemlékezésnek, hiszen az ma az első királyunk által 1030 körül alapított zarándokház jogutódja. A zarándokház kápolnáját Prokop Péter festőművész alkotásai ékesítik magyar szentjeinkkel, köztük Szent István király ábrázolásával.

Az ünnepi szentmisét Dr. Németh Norbert atya, a Pápai Magyar Intézet rektora és a római, valamint olaszországi magyarok új lelkésze mutatta be Meló Lajos domonkos szerzetessel koncelebrálva. A rektor atya homíliájában „a jelenben való cselekvés” jelentőségére hívta fel a figyelmet Szent István példájára tekintve, aki „Istennel szövetkezett, ő maga is megélte hitét és állama számára a fundamentumot a kereszténységben találta meg”. István királyunk a jelenben cselekedett, amely példa és kihívás ma is a római magyar közösség számára: „Mi, Rómában élő magyarok, a jelenben szeretnénk cselekedni a közösségünkért” – buzdított Németh Norbert atya, hogy a közösségformálásra és a közösségben való részvétel jelentőségére hívja fel a figyelmet.

A koncelebráló atyák a szentmise végén megáldották a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret. Az ünnepi szentmisét Völner Eszter énekművész tette még meghittebbé. 

Fotó: Bak Borbála

Vörös Győző római előadása Machaerus várának kutatásáról

Vörös Győző előadása a Római Magyar Akadémián (fotók: Várhelyi Klára)

Vörös Győző professzor november 22-én Rómában mutatta be jordániai ásatásainak eredményét. A konferenciát a Szentszéki Magyar Nagykövetség és a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend római csoportja szervezte, a Magyar Művészeti Akadémia és a jeruzsálemi Ferences Biblikus Egyetem támogatásával.

A Keresztelő Szent János vértanúságának helyszíneként azonosított Machaerus vára nemcsak tudományos szempontból jelentős, mint egy Jézus-korabeli „időkapszula”, de zarándok-potenciállal is rendelkezik.

Vörös Győző előadását Kucsera Tamás Gergely, a MMA főtitkára, Francesco Patton OFM szentföldi ferences kusztos és Rosario Pierri OFM, a jeruzsálemi Ferences Biblikus Egyetem (Studium Biblicum Franciscanum) biblikus régészeti karának dékánja vezette be.

A konferenciát megnyitó Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki magyar nagykövet röviden összegezte Magyarország szentföldi kapcsolatait, a Szent István alapította zarándokháztól a II. András vezette keresztes hadjáraton – s annak ferences vonatkozásain – át az Osztrák-Magyar Zarándokházig, és a különböző szent helyeken található magyar emlékekig. A Szentföld és a Közel-Kelet iránti kiemelt magyar figyelmet tükrözik a szükséget szenvedő keresztény közösségek segítésére indított magyar kezdeményezések, de tudományos téren Vörös Győző professzor jordániai ásatásai is.

A Szent Sír Lovagrend nevében Lorenzo de Notaristefani köszöntötte a megjelenteket, nagyrabecsülését fejezte ki a kezdeményezés iránt és aláhúzta annak jelentőségét a Szent Sír lovagok számára, kiknek fő küldetése a szentföldi keresztények segítése.

Francesco Patton OFM, szentföldi kusztos méltatta a magyar kormány és a magyar nép segítségét a szentföldi és a közel-keleti keresztények érdekében. Felidézte, hogy nem sokkal korábban Budapesten találkozott a magyar kormány képviselőivel és háláját fejezte ki, amiért pénzügyi támogatást biztosítanak a Szentföldi Ferences Kusztódia két projektje, a Terra Sancta Museum és egy iskola számára.

Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára mutatta be Vörös Győző professzort, akinek munkássága zsidó-keresztény örökségünk gondozásában és magyar szempontból is releváns. A szentföldi magyar ásatások fontosságát mutatja, hogy a Pápai Biblikus Egyetem a Machaerusról szóló monográfiáknak saját kiadványsorozatukban adott helyet. A tervek szerint további tíz évig zajló machaerusi ásatások lehetővé teszik majd, hogy ott ünnepelhessék Keresztelő Szent János mártíromságának kétezredik évfordulóját.

Fra Rosario Pierri OFM, a jeruzsálemi Ferences Biblikus Egyetem (Studium Biblicum Franciscanum) biblikus régészeti karának dékánja szakmai bevezetőjében aláhúzta, hogy a Názáreti Jézus földi élete helyszíneinek kutatása megőrzése egyben rámutat a kapocsra, mely összeköti Jézus személyét, és az általa alapított közösséget, az Egyházat. Ismertette a szent helyek régészeti és levéltári kutatásának előzményeit, melyekhez Vörös Győző munkássága kapcsolódik. Kifejezte reményét, hogy e munka gyümölcseként hamarosan Machaerus is kiemelt helyet foglalhat el a jordániai zarándok célpontok között a Jordán folyó és a Nebo-hegy mellett.

Vörös Győző képekkel illusztrált előadásában bemutatta Machaerus várának helyszínét, az ásatások szakaszait, a főbb leleteket, az eddig lehetségessé vált rekonstrukciókat. Minden mozzanatnál ismertette az összefüggéseket a jól ismert bibliai szereplőkkel, Nagy Heródesssel, Heródes Antipásszal, Herodiással és Szaloméval, s legfőképpen Keresztelő Szent Jánossal.

„Várjuk Ferenc pápát Csíksomlyón” – az erdélyi magyarság római bemutatkozása

Május 8-án a Római Magyar Akadémia Liszt-termében az erdélyi magyarságról szóló ismeretterjesztő előadásra került sor „Várjuk Ferenc pápát Csíksomlyón” címmel.

Tamási Zsolt marosvásárhelyi iskolaigazgató vetített előadása az erdélyi magyarságról

Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet bevezetőjét követően Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Teológiai Líceum igazgatója beszélt az erdélyi magyarságról, bemutatva a helyi katolikus egyház történetét, jelenlegi helyzetét, illetve az aktuális kihívásokat. Külön kiemelte a Batthyanyeum visszaszolgáltatásának, magának a marosvásárhelyi gimnáziumnak, illetve a csíksomlyói búcsú UNESCO-listáról lemaradásának eseteit.

Böjte Csaba testvér tanúságtétele Rómában

Böjte Csaba testvér – a jelenlevőket láthatóan megérintő – tanúságtétel keretében bemutatta az Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrejöttének történetét, tevékenységét, amit konkrét példákkal illusztrált. Az Alapítvány által gondozott gyermekekből álló Szent Ferenc Kiskórusa erdélyi népdalokat adott elő. A találkozót az „Ó én édes Jó Istenem” ősi székely himnusz zárta. Ezt az éneket aznap délelőtt Ferenc pápának is elénekelték a gyermekek, amikor az általános kihallgatás végén találkozhattak vele.

Szent Ferenc Kiskórusa erdélyi népdalokat énekel a Római Magyar Akadémián

Arany Rózsa – ősi pápai kitüntetés

Pápai Arany Rózsa - Fatima

Ősi hagyomány volt, hogy a pápa nagyböjt IV. vasárnapján – eredetileg a Santa Croce in Gerusalemme bazilikában, majd az apostoli palotában – megáldott egy aranyból készített rózsát, amelyet kitüntetésként adományozott az Egyház iránt nagy érdemeket szerzett személyeknek. A rózsa virágjának közepébe eredetileg balzsamot helyeztek el, később vörös drágakövet. Idővel a rózsaszálból egyész rózsacsokor lett, amit megfelelő aranyozott vázával együtt készítettek.

A pápai Arany Rózsát kezdetben főleg államfők, hadvezérek kaphatták, de egyházi intézményeknek, székesegyházaknak, kolostoroknak is juttattak belőle. A XVIII. század óta a királynőknek volt fenntartva, míg a XX. századtól kezdve inkább a jelesebb templomok, kegyhelyek részesülnek e kitüntetésben.

Így például VI. Pál pápa a betlehemi Születés-templomnak, a fatimai kegyhelynek, illetve a guadalupei kegyhelynek adományozott Arany Rózsát. II. János Pál pedig, többek között, a czestochowai, a loretói és a lourdes-i Mária-kegyhelynek, valamint a velehradi Szt. Cirill és Metód-bazilikának. XVI. Benedek a fatimai, a pompei, a mariazelli, az aparecidai és az altöttingi kegyhelyeknek vitt Arany Rózsát. Ferenc pápa is vitt Fatimába Arany Rózsát, de a torinói és a guadalupei Mária-kegyhelyeknek is adományozott egyet-egyet.

Pápai Arany Rózsa - Velehrad

A Kárpát-medencében jelenleg nem őriznek egyetlen pápai Arany Rózsát sem. Ugyanakkor a történelem folyamán több magyar személyiség is részesült e kitüntetésben, köztük Nagy Lajos király (1348), Luxemburgi Zsigmond császár (1435), valamint több Habsburg uralkodónk felesége, köztük Erzsébet királyné.

A vonatkozó régi szertartáskönyvek rámutatnak, hogy a rózsa tulajdonképpen Krisztus-szimbólum, s ily módon az Arany Rózsa adományozása nem csupán elismerés, de egyben küldetés is: a megadományozottnak Krisztust kell elvinnie a világba. Hagyománnyá vált, hogy az Arany Rózsa megáldásának szertartásán, Nagyböjt IV. vasárnapján a pápa a rózsa színével egyező – tehát rózsaszínű – miseruhát visel. Később ez a szokás elterjedt a világ más részein is, s mivel Advent III. vasárnapjának kezdőéneke szintén az örömmel kapcsolatos – Gaudete-vasárnap – ennek hasonlatosságára akkor is szokásba jött a rózsaszínű miseruha viselete.

 

(Érszegi Márk Aurél)

Ferenc pápa átnyújtja az Arany Rózsát a fatimai Szűzanyának

Államtitkári látogatás Kapisztrán Szt. János szülőhelyén

Soltész Miklós államtitkár, Antonio d'Alfonso capestranói polgármester
és Cristina d'Alfonso, a Kapisztrán Tanulmányi Központ elnöke

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára 2019. február 2-án ellátogatott Capestranóba, Kapisztrán Szent János szülővárosába.

A polgármesteri hivatalban fogadta őt Antonio d’Alfonso polgármester és az önkormányzati képviselőtestület tagjai. Köszöntőjében a polgármester méltatta a magasrangú magyar állami delegációt, emlékeztetve a Budapest I. Kerületi Önkormányzattal fennálló testvérvárosi kapcsolatukra, valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal folytatott többévtizedes együttműködésre.

Itt született Kapisztrán Szt. János

Kapisztrán Szt. János szülőházában (melyet a 2009-es földrengést követően 2011-re magyar kormányzati támogatásból újítottak fel) az olasz tábori püspökség tartományi képviselője elmondta, hogy Kapisztrán Szt. János a tábori lelkészek védőszentje lévén, a város az utóbbi években törekszik a különböző országok tábori püspökségeit megszólítani és zarándoklataikat elhozni Capestranóba.

Kapisztrán Szt. János szülőházának belső tere

A Szt. János kolostor elöljárója, Mariusz Stepak OFM megmutatta a könyvtárban őrzött Kapisztrán-iratokat és ereklyéket (a szent használati tárgyait, valamint könyvtárát).

Kapisztrán Szt. János könyvei

A Kapisztrán Szt. János Tanulmányi Központ (Centro Studi Giovanneo) elnöke, Cristina d’Alfonso ismertette az 1991-ben alapított s nemrég felújított intézet tevékenységét és céljait. Ezen célok közül kiemelkedik a Kapisztrán Szt. Jánostól megmaradt iratok felkutatása, valamint a Capestranóban őrzött iratok (újabb) kiadásának előkészítése. A Tanulmányi Központ, valamint a kapcsolódó múzeum gyűjti a Kapisztránra vonatkozó publikációkat, kultuszának tanúságait.

A magyar delegáció megkoszorúzta a városi temetőben a 2018 nyarán elhunyt ’56-os emigráns Mihályi Géza sírját, aki Capestrano magyar kapcsolatainak előmozdítója volt.

 

Szentszék és a katolikusok a háború utáni világban – centenáriumi konferencia Rómában

A Pápai Történettudományi Bizottság háromnapos tudományos tanácskozást rendezett az I. Világháború végének centenáriuma alkalmából a Pápai Lateráni Egyetemmel és a Római Magyar Akadémiácal együttműködésben, 2018. november 14-16. között. A „Szentszék és a katolikusok a háború utáni világban (1918-1922” (“Santa Sede e Cattolici nel mondo postbellico (1918-1922)”) c. konferencia megnyitójára a Lateráni Egyetemen került sor, Pietro Parolin bíboros államtitkár előadásával.

A bíboros az I. világháború végén a Szentszék és a katolikus Egyház előtt álló főbb kihívásokat elemezve kifejtette, hogy lényegében az azokra kidolgozott válasz tette lehetővé a Szentszék visszatértét a nemzetközi politikai színtérre, illetőleg a katolikusok bekapcsolódását országaik társadalmi-politikai folyamataiba, ami mindmáig meghatározónak bizonyul.

A háborút lezáró békékhez a Szentszék ambivalensen viszonyult – mutatott rá Parolin bíboros –: értékelte a háború lezárását, de hiányolta a szerződésekből a tartós béke előfeltételének számító kiengesztelődés szellemiségét. A pápaság számára a háború végén a legnagyobb kihívást az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnése jelentette, mert noha nem voltak illúziói a belső egyházi helyzet tekintetében, mégis az utolsó magát katolikusnak valló nagyhatalomról volt szó. Ezzel szemben a legtöbb európai államon belül liberális-szocialista és laicista erők kerekedtek felül – nem is szólva a bolsevik veszélyről – melyek a hitnek és az Egyháznak a közéletből való kirekesztésére törekedtek. A Népszövetséghez is vegyes érzelmekkel közelített a Szentszék, érzékelve benne az egyházellenes, liberális és szabadkőműves eszmeiség érvényesülését.



A konferencia megnyitója P. Bernard Ardurával és Pietro Parolin bíborossal

A közélet főszereplőjévé az Egyházzal való kapcsolataikat fokozatosan elveszítő néptömegek léptek elő, s közben meggyengültek az olyan hagyományos közösségek, mint a család. XV. Benedek pápa ezért felismerte, hogy ebben a helyzetben az Egyház legfőbb támaszává az uralkodók és hagyományos elitek helyett ugyancsak a hívők tömegei léphetnek elő – s ez indította el a kereszténydemokrácia fejlődését. Az újjáalakuló nemzetköri rendben a pápa szorgalmazta a keresztény értékek közéleti megjelenítését, a katolikusok felelős állampolgári szerepvállalását, s a politikai hatalom megítélésének fokmérőjévé az Egyház szabadságának biztosítását tette. A pápa elismerte a nemzetek igazságos és jogos törekvéseit, elismerve a nemzet mint természetes közösség erkölcsi és politikai értékét (ti. a hazaszeretet mint a 4. parancsolat kívánalma). A bíboros államtitkár rámutatott, a Szentszék nem hagyta, hogy kihagyják a nemzetközi rend alakításából s az Egyházat a sekrestyékbe szorítsák vissza, ezért az olasz vétót megkerülve a nagyhatalmak nemzeti egyházain keresztül törekedett elveit a béketárgyalások során érvényre juttatni, majd a következő években megsokszorozta diplomáciai képviseleteinek és nemzetközi szerződéseinek számát.

Fejérdy András és Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet
(fotó: Várhelyi Klára)

A tanácskozás harmadik napján Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet mondott köszöntőt. Abból kiindulva, hogy a Római Magyar Akadémia a világháború utáni magyar szellemi újjászületési program gyümölcse, rámutatott, hogy Magyarország Alaptörvénye is „lelki és szellemi megújulást” szorgalmaz a „huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után”. Ezen újjászületés minden korban a kereszténységre épült, melynek eredménye volt az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, de a csehszlovákiai és romániai magyar pártok keresztény-szociális irányultsága is (ennek kapcsán felelevenítette Esterházy János politikai szerepét és a frontról hazatérve papnak álló Márton Áron személyét). A nagykövet idézte továbbá Ferenc pápát, aki szerint az I. Világháború végének tanulsága, hogy a győztesnek soha nem szabad megaláznia a legyőzötteket, s nem lehet úgy békét építeni, hogy a győztes rákényszeríti hatalmát a vesztesre. Végül rámutatott, hogy Magyarország a nemzeti összetartozásról szóló 2010. évi XLV. törvénnyel adott új választ a trianoni traumára, melynek értelmében a fennálló problémákat a minden embert s közösséget tiszteletben tartó szuverén államok egyenrangú együttműködése révén lehet megoldani. Ugyanezt hangsúlyozzák Orbán Viktor miniszterelnök megszólalásai, aki szerint többször bizonyítottuk, nincs miért félni a magyaroktól, ám mindenki jól jár, aki velünk együttműködik, s így a Kárpát-medencét közös erővel Európa legbiztonságosabb és leggyorsabban fejlődő térségévé tehetjük.

A konferencia összefoglaló előadását Fejérdy András, az MTA Történettudományi Intézete és a PPKE HTK munkatársa tartotta. A Palazzo Falconieriben tartott ülésszakon megjelent Walter Brandmüller bíboros, a Pápai Történettudományi Bizottság korábbi elnöke, valamint Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa is. P. bernard Ardua O.Praem, a Bizottság jelenlegi elnöke meleg szavakkal mondott köszönetet a vendéglátásért. Az előadások szövegeit a Pápai Történettudományi Bizottság később külön kötetben jelenteti meg.

P. Bernard Ardura O.Praem, a Pápai Történettudományi Bizottság elnöke
a konferencián (fotó: Várhelyi Klára)

Verancsics Faustus és a közép-európai nemzetek közti jó viszony fontossága

„Magyarország és Horvátország sokévszázados közös történelmét számos, mindkét nemzet számára fontos személyiség fémjelzi” – mondta Magyarország szentszéki nagykövete, Habsburg-Lotharingiai Eduard a „Verancsics Faustus európai öröksége” című kiállítás megnyitóján, november 13-án este, a Római Magyar Akadémián.

A Verancsics Faustus életéről és műveiről szóló konferencia résztvevőit köszöntve a nagykövet felelevenítette azt a kort, mely egyszerre multikulturális és többnyelvű volt, ugyanakkor tisztelte a közép-európai régiót meghatározó különböző identitásokat – legalábbis mintegy száz évvel ezelőttig.

Verancsics, avagy horvátul Vrančić, olaszul Veranzio, illusztris példája ennek. Dalmáciában született, majd veszprémi várkapitányként Magyarországon, a közép-európai frontvonalon kellett helytállnia a török ellen. Később az uralkodó magyar titkára lett, vagyis ő felelt a Magyarországgal kapcsolatos politikai ügyekért. Életének ebben a szakaszában az akkori magyar fővárosban, Pozsonyban élt, de megfordult a prágai és a bécsi udvarban is. Később csanádi püspökké nevezték ki, ami azonban a török megszállás miatt csupán névleges cím volt. Élete végén pedig Rómában és Velencében élt.

„Úgy vélem – folytatta Habsburg nagykövet –, hogy Verancsics Faustus emlékének felelevenítése segít tudatosítani a közép-európai nemzetek közti jó viszony jelentőségét. Ez pedig az évszázadok folyamán minket jóban és rosszban elkísérő testvéri kapcsolatok megszilárdítása irányában az első és megkerülhetetlen lépés. Arra is hivatott továbbá, hogy leszámoljon bizonyos előítéletekkel, melyek szerint nemzeteink az idejétmúlt nacionalizmus eszméjének rabjai volnának. Pont az ilyen közös hősök, mint Verancsics Faustus tanúsítják, hogyan lehetünk egyszerre hűek saját nemzeti, illetőleg közép-európai kultúránkhoz, ugyanakkor kapcsolódva ahhoz az egyetemes kultúrához, melynek Róma mindig is csúcsa és forrása volt.”

Az eseményen részt vett Neven Pelicarić, Horvátország szentszéki nagykövete, Puskás István, a Római Magyar Akadémia igazgatója, valamint a kiállítást szervező intézmények, a Zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtár, a zágrábi Nikola Tesla Műszaki Múzeum és a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia képviselői.

A rendezvényen Adriano Papo professzor, a trieszti Adria-Duna Tanulmányi Központ alelnöke az Itáliát, Horvátországot és Magyarországot összekapcsoló dalmát tudósokról és humanistákról szólt. Marija Borić, a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia munkatársa „Verancsics Faustus szellemi távlatai és öröksége” címmel tartott előadást, végül Anja Nikolić-Hoyt, ugyancsak a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia képviselőjeként Verancsics ötnyelvű szótára, a Dictionarium eszmei hátterét taglalta.

Alább közöljük Habsburg-Lotharingiai Eduardnak a kiállítási katalógusban megjelent köszöntőjét.

* * *

Salue / Dio-te salui / Sei gegrust / Zdrav-budi / Egesseges-legy

Mi is lehetne stílszerűbb, mint eme, az ötnyelvű szótárból vett latin, olasz, német, horvát és magyar kifejezésekkel kezdenünk a kor és a közép-európai térség egyik legizgalmasabb személyiségével való ismerkedést.

Már nevének különböző változatai – Faustus Verantius / Fausto Veranzio / Faust Vrančić / Verancsics Faustus – érzékeltetik, hogy egyszerre kötődött több országhoz és kultúrához. Dalmáciában született, az olasz Venetóban tanult, Magyarországon volt jószágigazgató s várkapitány, majd később Csehországban és Ausztriában állt a politika szolgálatában. Mégis főként a tudományok területén emelkedett ki és alkotott maradandót. Találmányaival, melyek legjelesebb példái a kiállításon látható makettek, elsősorban a mindennapi életet, a mezőgazdaságot és a közlekedést akarta megkönnyíteni.

A békéért tevékenykedő feltaláló volt, noha a magyarországi Veszprém várkapitányként vett részt a törökök elleni harcokban. A népet szolgáló tudós volt, noha királyi titkárként a magyarországi politika egyik felelőse volt. Emellett hívő ember is volt, vonzották az etikai kérdések és az Egyház életének javítására törekedett, noha püspökként – jóllehet a török uralom miatt – sosem tette be lábát csanádi egyházmegyéjébe. Hű gyermeke volt szülőföldjének, ahová holtában is vissza kívánt térni, s emellett vérbeli közép-európai is, aki mindenütt otthon érezhette magát térségünkben.

Szívesen gondolok arra, hogy Verancsics Faustus talán épp a Via Giulián sétálgatott, s egy udvariassági látogatásra beugrott eme kiállításnak helyet adó palotába, a mai Palazzo Falconieribe, ahol annak idején a Római Kúria magasrangú tisztviselői laktak. Talán éppen itt születtek meg a Tevere áradásainak megelőzését célzó tervei is.

A Római Magyar Akadémia méltó hely tehát, hogy e jeles személyiségről megemlékezzünk. S illő, hogy emlékezetét közösen ápolja a horvát és a magyar szentszéki követség, amely két nemzetet Verancsics annak idején a Római Kúriában képviselni volt hivatott.

Remélem, hogy a Verancsics európai örökségéről szóló kiállítás hozzájárul közös kulturális és szellemi gyökereink jobb megértéséhez, erősítve ezáltal a köteléket Horvátország, Magyarország, Olaszország és a Szentszék között.

Habsburg-Lotharingiai Eduard
Magyarország szentszéki nagykövete

Kiállítás: „Faust Vrančić európai öröksége”

Verancsics Faustus életét és műveit bemutató kiállításnak ad otthont a Római Magyar Akadémia 2018. november 13. és december 7. között. A horvát és a magyar szentszéki nagykövetség együttműködésében megvalósuló tárlat a Horvát Műszaki Múzeum és a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtár anyagaira épít.

Verancsics Faustus a XVI-XVII. század fordulóján élt jeles horvát-dalmát humanista tudós, műszaki író, feltaláló, nyelvész volt, akinek élete és tevékenysége nagyrészt Magyarországhoz kötődött. 1551-ben született Šibenik városában. Humanista nevelést tízéves korától, Pozsonyban kapott nagybátyjának, Verancsics Antalnak köszönhetően, aki szintén neves diplomata, humanista gondolkodó, esztergomi érsek és Magyarország prímása volt. Később filozófiát és jogot tanult Padovában, 1575-ben pedig a római Szent Jeromos Testvérület tagjává lett. 1578-ban újra áttelepült Magyarországra, a pozsonyi családi házba, ott házasodott meg, s ez volt otthona a következő negyedszázad folyamán, bár hivatása időnként máshová szólította. II. Rudolf király 1579-ben magyar kancellárjává nevezte ki, Verancsics ezidőtájt mélyült el a természettudományi és műszaki tanulmányokban. Valamint ebben az időben pár éven keresztül veszprémi várkapitány is volt, hiszen kezdetben katonai pályára készült, s többek közt ez az időszak is hozzájárult műszaki érdeklődésének kialakulásához.

1594-1598. között Dalmáciában és Itáliában élt és összeghasonlító lexikográfiával foglalkozott, amelynek eredményeként kiadta közel 6000 szavas ötnyelvű (latin, olasz, német, horvát, magyar) szótárát (Dictionarium quinque nobilissimarum Europae linguarum), ami a második legrégebbi nyomtatott magyar szótárnak számít.

A mű érdekessége, hogy függelékében 400 szópárt közöl, melyek alakja a horvát és a magyar nyelvben hasonló, így ez az első magyar kezdeményezés egy etimológiai szótár létrehozására.

Felesége halálát követően egyházi pályára lépett, s 1598-ben a király csanádi püspökké nevezte ki, ami a török hódoltság miatt puszta címnek számított. Magyarország és Erdély királyi tanácsosa is volt egészen 1605-ig, amikor végleg elhagyta a királyi udvart és Rómában belépett a barnabita rendbe.

Római évei során a gépezetek és építészeti témák iránt érdeklődött, és megismerkedett Leonardo da Vinci rajzaival. Ezekből merített ihletet legjelentősebb művéhez, a Machinae Novae elkészítéséhez (Velence, 1615), amely rendkívüli történelmi-kulturális értékkel bír, és amellyel Verancsics bekerült a modern mérnökök és építők előfutárainak sorába. Művében 56 különböző típusú gépezetet és műszaki építményt mutat be, amelyeket 49 nagyméretű rajzzal továbbá latin, olasz, spanyol, francia és német nyelvű magyarázattal is ellát. A tervek csak elméleti szinten kerültek bemutatásra a megépítésükhöz, megvalósításukhoz szükséges fizikai, műszaki ismeretek hiányában, melyek csak később, az 1700-as években álltak rendelkezésre. Ez is mutatja, hogy Verancsics elképzelései sokszor megelőzték korukat, mivel felülmúlták saját megvalósításuk lehetőségét. A Machine novae ma is nagy technika-, civilizáció- és kultúrtörténeti jelentőséggel bíró műnek számít.

Verancsics Fausztusz 1617-ben, 66 éves korában hunyt el Velencében. Végakarata szerint a dalmáciai szülővárosa melletti Prvić-sziget Könyörülő Szűz Mária-templomában helyezték örök nyugalomra.

Verancsics a Machinae novae (Új gépek) c. művében tette közzé tudomány- és találmánytörténeti értékkel bíró legfontosabb műszaki alkotásainak rajzait, melyek között malmok, hidak és különböző műszaki építmények szerepelnek. Legfontosabb művei – a Machinae novae mellett – a Dictionarium quinque nobilissimarum Europae linguarum (Európa öt igen nemes nyelvének szótára), valamint a Néhány kiválasztott szűz élete és az Ethica christiana című lelkiségi munkái, továbbá a Logica c. bölcseleti írása és a Verancsics Antal élete, valamint a Historia Illyrica című történeti munkája.

A Római Magyar Akadémia kiállításán többek között könyveinek reprintjei és találmányainak makettjei szerepelnek, a kapcsolódó ismertető tablókkal. A Machinae novae digitális verziója is megtekinthető lesz.

Római megemlékezés az I. Világháború halottairól

A Santa Maria dell’Anima templom, a híres Piazza Navonától pár lépésre, a német-osztrák hívek nemzeti templomának számít Rómában. Ezért is helyezték e templom kriptájában örök nyugalomra az I. Világháború idején Rómában s környékén elhunyt osztrák-magyar hadifoglyok maradványait.

A Nagy Háború végének centenáriuma alkalmából a templom rektora, Mons. Franz Xaver Brandmayr szentmisét mutatott be november 5-én este a háború minden áldozatáért, s különösen az ott nyugvó 456 katona lelki üdvéért. A különböző nemzetiségű római papok sorában koncelebráltak a magyar és a szlovák papi kollégium papjai is. A szertartáson részt vett többek között Ausztria, Magyarország, Németország, Olaszország, Csehország, Szlovénia, Hollandia és Svájc nagykövete, valamint Horvátország, Szerbia, Portugália és Georgia képviselője, akik a mise végén a papsággal együtt vonultak az osszárium-kápolnába az elhunytakért mondott imádságra.

Szentbeszédében Mons. Brandmayr arról beszélt, hogy manapság magától értetődőnek vesszük, hogy béke van, s nem tudjuk elképzelni, hogy Európa népei egymás ellen háborúzzanak. Mégis, ma is nagy az elégedetlenség az emberek között, ami figyelmeztetésül szolgálhat, hogy folyamatosan cselekedni kell a békéért. Mindent meg kell tenni, hogy megteremtsük az emberek közötti béke feltételeit, máskülönben a háborúk ismét elérnek minket. Ehhez Pál apostol nehéz, de szép iránymutatással szolgál: „senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is”, illetve „mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak” (Fil 2,3-4). Ez azt jelenti, hogy törekednünk kell megérteni a másikat, a másik gondolkozását, s ez különösen is feladata a diplomatáknak – fordult Mons. Brandmayr a jelen levő nagykövetekhez. Mert az nem segít, ha lebecsüljük, megvetjük azt, aki másként gondolkozik, hanem mindenki iránt megbecsüléssel kell viseltetni. A megbecsülés nagyon is számít: aki nem érzi, hogy becsülik, hajlamos agresszívvá válni, míg a megbecsülés megteremti a béke légkörét, ami az együttéléshez szükséges.

„A Nagy Háború vége és az Egyház Közép-Európában” – nemzetközi konferencia Velencében

A velencei X. Szent Piusz Egyházjogi Kar október 19-én az I. világháború végének centenáriuma alkalmából a közép-európai térség egyházi helyzetéről szóló konferenciát rendez a Pápai Magyar Intézet és Magyarország Szentszéki Nagykövetségének közreműködésével. A tanulmányi nap elsődleges célja, hogy a kérdéskört politikai, intézményi és lelkipásztori szempontok alapján vizsgálja olasz és a közép-európai térség történészeinek segítségével. Az eseményt Francesco Moraglia velencei pátriárka, a X. Szent Piusz Egyházjogi Kar nagykancellárja nyitja meg, míg az összegzést Habsburg-Lotharingiai Eduard, Magyarország szentszéki nagykövete adja.

A nemzetközi konferencia magyar előadói között szerepel Szuromi Szabolcs Anzelm O. Praem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, aki az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó éveiről és XV. Benedek pápa béketörekvéseiről tart előadást. Fejérdy András történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tagja a Nagy Háborút követő katolikus univerzalizmusról és a nemzeti partikularizmusról szól Magyarország és Kelet-Közép-Európa vonatkozásában. Tóth Tamás atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára pedig előző munkaköréből fakadóan a római Pápai Magyar Intézet történetéről tart előadást.

Nemzetközi előadók között szerepel Johan Ickx, a Pápai Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Szekciója Történeti Levéltárának vezetője, aki az I. Világháború után született szentszéki megállapodásokról és konkordátumokról értekezik. Giuliano Brugnotto, a X. Szent Piusz Egyházjogi Kar vezetője és Gianpaolo Romanato professzor pedig általános bevezetőt adnak a korszakról. Szintén az előadók között szerepel Roberto Scagno (Padovai Tudományegyetem), Valerio Perna (római La Sapienza Egyetem) és Miha Simac (Ljubljanai Egyetem), Luboslav Hromjak (Rózsahegyi Katolikus Egyetem).

Esterházy Jánosról a L’Osservatore Romano vatikáni napilapban

Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki nagykövet Esterházy János halálának 60. évfordulójára készült írása a L’Osservatore Romano vatikáni napilap 2017. április 5-i számában jelent meg. Szövegét közzétesszük magyar fordításban.

* * *

Esterházy János tanúsága – A nemzetek testvériségének előmozdítója

HABSBURG-LOTHARINGIAI EDUARD

„Minden úgy van jól, ahogy a jó Isten akarja. Ha Ő jónak tartotta ezt, akkor ez nekem is jó. Ki vagyok én, hogy a jó Isten akaratát ellenezzem?” Ezzel a lelkülettel vállalta Esterházy János a kényszermunka és a börtön szenvedéseit, egy valóságos kálváriát, ami éppen hatvan évvel ezelőtt ért véget a csehszlovákiai Mírov várbörtönében. Személye valamiképpen megtestesíti a közép-európai népek egész huszadik századi drámáját.

Két jelentős magyarországi, illetve lengyelországi nemesi család leszármazottjaként a mai Szlovákia területén született, hamvai pedig jelenleg Prágában nyugszanak. Védelmezte közösségének jogait, segítette a második világháború üldözöttjeit, szembeszállt mind a nácizmussal, mind a kommunizmussal, kényszermunkát és börtönt szenvedett a szovjet Gulágon, illetve a kommunista Csehszlovákiában. Mindenekelőtt azonban mélyen hívő katolikus volt, a nemzetek közötti testvériség meggyőződéses előmozdítója.

Esterházy János az Osztrák-Magyar Monarchiában született 1901. március 14-én, Nyitraújlakon (ma Velké Zaluzie Szlovákiában). Igen fiatalon elvesztette édesapját, így lengyel édesanyja, Elzbieta Tarnowska nevelte fel őt és nővéreit, Lujzát és Máriát. A harmincas években a csehszlovákiai magyar közösség képviseletében politikai pályára lépett. A Rerum novarum enciklika ihlette Keresztényszocialista Párt elnöke volt, képviselő a prágai, majd a pozsonyi parlamentben. Keresztény hite vezérelte, és a meggyőződés, hogy cseheknek, szlovákoknak és magyaroknak ki kell engesztelődniük egymással. Az volt politikai célkitűzése, hogy ténylegesen megvalósuljon mindaz, amit a Versailles-környéki békeszerződések a különböző országok nemzeti kisebbségeinek garantáltak. Ezért hát éppúgy kiállt a csehszlovákiai magyarokért, mint a magyarországi szlovákokért. Karl Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter ezért is nevezte őt “Közép-Európa legbecsületesebb politikusának”.

A második világháború alatt elősegítette számos politikus és zsidó menekülését a németek által megszállt Lengyelországból, akik Magyarországon lelhettek menedékre, vagy folytathatták útjukat a nyugati országokba. Hasonlóképpen cselekedett, amikor a csehszlovák politikusoknak kellett menekülniük, majd pedig a szlovákiai zsidókat segített menteni.

A német megszállás utolsó heteiben a Gestapo üldözte, ezért Pozsonyban kellett bujkálnia. A háború után felkereste a csehszlovák belügyi népbiztost, a kommunista Gustáv Husákot, hogy a magyar közösség ügyéről tárgyaljon. Husák azonban nácibarátság vádjával letartóztatta és kiszolgáltatta a szovjeteknek. Deportálták tehát a Szovjetunióba, ahol a rettegett moszkvai Ljubljanka börtönbe zárták, és kimondhatatlan kínzások után egy kirakatperben tízévnyi kényszermunkára ítélték. A szibériai Gulág különböző táboraiban raboskodott, ahol súlyosan megbetegedett. Távollétében a pozsonyi szlovák nemzeti bíróság náci háborús bűnösként halálra ítélte. A szovjetek 1949-ben kiadták a csehszlovák hatóságoknak, hogy végrehajthassák a halálbüntetést. Végül, különböző személyiségek közbenjárása nyomán (hiszen sokan ismerték az igazságot), „kegyelemből” életfogytiglanit kapott.

Néhány hétig egy pozsonyi kórházban kezelték, ahonnan Esterházynak módja lett volna megszökni, ám ő ezt elutasította mondván, tiszta a lelkiismerete és nem akarja elhagyni hazáját s közösségét. Megkezdődött hát valóságos keresztútjának második szakasza a különböző csehszlovákiai börtönökben, amit ő a közösségéért vállalt engesztelésként élt meg. „Tudod – mondta húgának – mindig imádkoztam, hogy visszajöhessek (…) ahol szentmisére járhatnék, és ez már megvan.”

Közben családja szétszóródott a világban: felesége és két gyermeke Magyarországra menekült, ahol a kommunisták internálták őket arisztokrata származásuk miatt. Gyermekeinek később sikerült nyugatra menekülniük. Édesanyja és nővére, a keresztény-szociális mozgalomban ugyancsak aktív Esterházy Lujza Franciaországba emigrált. Egyedül a férje révén lengyel állampolgár, s így nagyobb védettséget élvező Mária húga maradhatott mellette, hogy megannyi nehézség közepette is gondoskodjon róla a ritkán engedélyezett látogatások során, illetve folyamatosan próbálkozzon számára kegyelmet kieszközölni. Éppen az ő naplójából és leveleiből ismerhetők meg Esterházy János mártíriumának egyes vonatkozásai, melyeket szibériai és csehszlovákiai fogolytársainak beszámolói is alátámasztanak (még Alekszandr Szolzsenyicin is megemlíti A pokol tornáca című regényében).

A tanúvallomásokból kitűnik, hogy Esterházy a börtönt is egyfajta szolgálatként fogta fel, ahogy korábban politikai szerepvállalását. Teljességgel ráhagyatkozott az isteni gondviselésre, felajánlva szenvedéseit saját és szélesebb családjáért. „Isten kegyelmébe vetett hite erősebbnek bizonyult bármiféle gyűlöletnél és haragnál azok iránt, akik ilyen szörnyű szenvedéseket okoztak neki” – írta róla Dagmar Babčanová, Szlovákia volt szentszéki nagykövete.

Az embertelen börtönkörülmények közepette is meg tudta őrizni derűjét, súlyos tüdőbaja és emberileg teljesen kilátástalan helyzete ellenére. Sőt, képes volt reményt önteni társaiba, és a megpróbáltatások közepette is a szeretet apró cselekedeteivel erősíteni hitüket. Az állandó imádság volt ebben segítségére, valamint „a legfontosabb táplálék”, ahogyan a húgának küldött ritka leveleiben az Oltáriszentséget nevezte. Kezdetben ugyanis a Szentostyát a húga juttatta el hozzá kétszersültek közé rejtve. Némelyik börtönben viszont a kommunista diktatúra által bebörtönzött papok „titkos” szentmiséin is részt vehetett.

Hosszú évek szenvedései után Esterházy János 1957. március 8-án reggel hunyt el a mírovi börtönben. Utolsó óráján Vasil Hopko eperjesi görögkatolikus püspök állt mellette, akit 2003-ban vértanúként boldoggá avattak. Húga, Mária hiába kérte a hatóságoktól a holttestet, hogy otthon eltemettethesse: Esterházyt még holtában is börtönben akarták tudni.

A kommunizmus bukása után lánya, az Olaszországban élő Esterházy-Malfatti Alice kezdeményezte mártír apja rehabilitálási folyamatát és hősies küzdelmet folytatott, hogy az ellene felhozott rágalmakkal szemben megismertesse az igazságot. 1993-ban Oroszországban rehabilitálták Esterházyt, elismervén, hogy politikai per áldozata volt. 2009-ben Lengyelország a „Polonia Restituta” kitüntetéssel ismerte el a háború alatt a lengyeleknek nyújtott segítségét. 2011-ben a Rágalmazás-ellenes Liga a Jan Karski Courage to Care Award-dal tüntette ki, amiért számos zsidó életét megmentette.

Esterházy János utolsó kívánsága azonban, hogy szülőföldjén temessék el, mindmáig nem teljesült. Csak 2007-ben sikerült kideríteni, hogy a hamvait tartalmazó urnát a prágai Motol egykori börtönének temetőjében helyezték el, ahol ma a kommunisták áldozatainak emlékhelye található. Márványtábla őrzi emlékét Motolban, illetve Mírovban, továbbá számos emlékmű Szlovákiában és Magyarországon. Mind többen osztják a meggyőződést, hogy Esterházy nem egy igazságtalan kor áldozata volt csupán, hanem a közép-európai népek közötti kiengesztelődés mártírja.

Halála óta szentség hírében áll Esterházy János. Nemcsak családtagjai és ismerősei tartották annak, hanem mindenekelőtt rabtársai. Néhány hónappal halála után egy pap, akitől rendszeres gyászmisét kértek lelkiüdvéért, azt mondta róla a rokonoknak: „Nem tudom, ki volt ez a maguk elhunytja, de amikor misét mondtam érte, mindannyiszor az az érzésem támadt, hogy inkább nála kellett volna közbenjárnom, mintsem hogy érte imádkozzam”.

(magyarra fordította: Érszegi Márk Aurél)

A L’Osservatore Romano recenziója a „Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatai 1920-2015” kötetről

A „Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatai 1920-2015” című tanulmánykötet olasz kiadásáról írt hosszú recenziót Giampaolo Romanato történészprofesszor, a Pápai Történettudományi Bizottság tagja a L’Osservatore Romano április 7-i számában. A köteten belül elsősorban az általa is jobban ismert két világháború közötti időszakra, valamint a kommunista hatalomátvétel következményeire összpontosít.

A L'Osservatore cikke

A “Magyarország sebei. Az ország, amelyet Musil úgy szeretett” (Gianpaolo Romanato: L’Ungheria e le sue ferite. Quel grande Paese amato da Musil; L'Osservatore Romano 7 aprile 2017, p. 4.) című írásának érdeme, hogy alapvetően együttérzéssel szemléli Magyarországot a XX. századi tragédiák kapcsán, illetve azok fényében vizsgálja a sötétebb korszakokat.

Mint írja, a Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatainak történetéről nemrég kiadott kötet “emlékeztet, mennyi szenvedés, mennyi düh rejlik ebben az országban, melyet a XX. századi történelem megannyi nagy tragédiája feldúlt és megsebzett: a két világháború, a nácizmus és a kommunizmus”.

Romanato összefoglalja Magyarország helyzetét a Monarchián belül, majd az I. világháború végén kialakult új állapotokat: „Olyan trauma ez, melyből máig nem tért magához ez az ország, s amely mindmáig befolyásolja politikáját, amint azt a könyv lapjain a budapesti külügyminiszter, Szijjártó Péter is aláhúzza: Magyarország nem mond le, soha, semmilyen körülmények között egyetlen polgáráról sem, bárhol legyen is.”

Az I. világháborút követő katasztrófa következményei: kétharmadnyi területét vesztett ország, hirtelen ellenségként kezelt püspökök, haza és identitás nélkül maradt papok és hívek, mindenütt terjedő féktelen nacionalizmus. Mindezt súlyosbította a Tanácsköztársaság bolsevik forradalmi kísérlete, amiről a bécsi nuncius is hírt adott. A szombathelyi püspököt letartóztatták és életéért aggódtak, de a későbbi Mindszenty hercegprímás is börtönbe került.

A Horthy Miklós vezetésével kialakult „király nélküli királyságban” a féktelen irredentizmus és revizionizmus, valamint a bajokért felelős az USA- és Franciaország-ellenes érzelmek domináltak. Az egyház a rendszer egyik oszlopa maradt. A vatikáni Államtitkárságon megelégedetten vették tudomásul, hogy az új nuncius diadalmas fogadtatásban részesült Budapesten – emeli ki Romanato.

A két háború közötti magyar katolicizmusról a történész professzor az alábbi összefoglaló értékelést nyújtja: „A szent és profán ilyetén elegye, mely a Habsburgok régi államegyházi rendszerének számos vonatkozásában folytatása volt, a püspökökből „nagyurat” csinálva, míg a klérusból alkalmazottakat (a megjegyzés Angelo Rotta nunciusnak Pacellihez írott 1935-ös jelentéséből származik), nem volt immár korszerű és bizony aggodalommal töltötte el XI. Piuszt, aki ugyanakkor csodálta az intézményes magyar katolicizmus szervezeti és politikai erejét.”

Ugyanakkor Romanato rámutat, hogy a kötet tanulmányaiból kitűnik: az egyház jogainak az állami törekvésekkel szembeni védelme (főkegyúri jog, püspöki kinevezések, eskü) mindig is elsődleges kérdés maradt a magyar egyház számára.

A szerző megjegyzi, hogy II. világháború idején a nácik elfogadottságában szerepet játszhatott a húsz éven át táplált magyar irredentizmus és revizionizmus is. Ugyanakkor Budapesten zajlott Angelo Rotta nuncius és Gennaro Verolino titkár zsidókat mentő tevékenysége is. A háború után pedig a szovjet kommunizmus vette át az uralmat és heves katolikus-ellenes harcot indított, mely éppen Rotta nuncius kiutasításával, s a nunciatúra bezáratásával kezdődött, majd pedig Mindszenty József prímás életfogytiglani börtönre ítélésével tetőzött 1948-ban.

A Mindszenty-kérdésről már egy másik tudományos rendezvényen esett szó –utal Romanato „A hallgatás egyháza és a pápai diplomácia” című 2016 őszi velencei konferenciára (ld. program - pdf) – melynek előadásai ugyancsak kiadásra várnak.

Könyvbemutató Rómában – „Szentszék és Magyarország diplomáciai kapcsolatai 1920-2015”

A Pápai Gergely Egyetemen mutatták be a „Szentszék és Magyarország diplomáciai kapcsolatai 1920-2015” (Rapporti diplomatici tra la Santa Sede e l’Ungheria  - 1920-2015) című tudományos kötet olasz kiadását, mely a 2015-ben szervezett két konferencia anyagait gyűjti egybe. (A magyar kiadás bemutatójára tavaly márciusban került sor Budapesten.)

A Szentszéki Magyar Nagykövetség által a Pápai Gergely Egyetemmel és a Pápai Történettudományi Bizottsággal együttműködésben szervezett eseményen felszólalt az egyetem történettudományi karának dékánja, P. Marek Inglot SJ, a Pápai Történettudományi Bizottság elnöke, P. Bernard Ardura O.Praem, valamint Roberto Regoli és Igor Salmič OFM egyetemi tanárok. A kötet létrejöttének hátterét és célját annak szerkesztője, Dr. Fejérdy András (MTA TTI) mutatta be, zárszót Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet mondott.

Marek Inglot dékán örömének adott hangot, amiért színvonalas magyar kiadvány bemutatójának adhat otthont, valamint hogy a kötetben az egyetem több volt hallgatójának tanulmánya olvasható. Bernard Ardura a kötetet méltatva aláhúzta, az lehetővé teszi a fiatal magyar egyháztörténész generáció eredményeinek becsatornázását a nemzetközi tudományos életbe, illetve további kutatások számára is kiindulási alapként szolgál.

Könyvbemutató a Pápai Gergely Egyetemen

Roberto Regoli professzor rávilágított, hogy a magyar vonatkozású kötet jól kiegészíti a közép-európai térséget érintő szentszéki diplomáciai erőfeszítésekről alkotott eddigi képet.  Különösen a két háború közötti időszak érdekes ebből a szempontból, mert több akkor kitapasztalt eljárás és kiforrott megközelítés – aminek Magyarország volt a kísérleti terepe – a későbbi évtizedek során is jellemezte a Szentszék diplomáciai fellépését. A kétoldalú kapcsolatok utóbbi évtizedeit bemutató anyagokat aktuálisnak és politikatudományi szempontból is érdekfeszítőnek nevezte.

Igor Salmič professzor a magyar ügyek apropóján kiemelte a két háború közötti időszak egyházi/vallási relevanciájú kisebbségi kérdéseit is, utalva az akkori jugoszláv királyságban tapasztalható problémákra, illetve arra, hogy az utódállamok sok esetben megsértették a békeszerződésben e téren vállalt kötelezettségeiket.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával a Vatikáni Könyvkiadó (Libreria Editrice Vaticana) gondozásában megjelent kötet méltó emléket állít a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok újrafelvétele 25. évfordulójának, s egyúttal értékes magyar hozzájárulással gazdagította a nemzetközi tudományos életet is. A könyvbemutató a KKM Tudománydiplomáciai Főosztálya támogatásával valósult meg.